dantian
A Zene Értéke-s
Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei.
NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
 
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
 
Republic hírkereső
 
Menü
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

1. Ezer tél
2. Egy kicsit, még velem
3. Szemében a csillagok
4. Ez most a válasz
5. Levelem!!!
6. Nekem a tíz tiszta víz
7. Te edd meg a lekvárt!
8. Emberlelkű földeken
9. Száz arany kesztyű
10. Szép arcú jövő
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

11. Hová fut és hová szalad
12. Képlet
13. Hol a gyufám?
14. Minden árnyék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
előzenekar
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?

Extázis - http://extazisweb.hu/
Idiot Side - http://www.idiotside.hu/
Időgép - http://www.idogep.hu/
Keleti Front - http://www.keletifront.hu/
Piramix
Sid - http://www.sid.hu/
The Nihil - http://www.thenihil.com/
mindegy
egyiket sem
Republic (Attila - gitár, Zoli - dobok...)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
THE NIHIL
 
További kedvenc linkek
 
Republic fórum
Fórumok : Republic rajongók fóruma : Republicos fejtörők Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
dantian

2005.04.12. 21:10 -
A; a Republic Galériában kiállítva? B; az Old Man's Music Pub zenészmúzemában? C; otthon, az ágy alatt?

[53-34] [33-14] [13-1]

dantian Előzmény | 2010.02.12. 12:48 - #54

KvízPart


eva Előzmény | 2010.01.11. 20:44 - #53

1)B 2)A 3)C 4)A 5)B 6)A 7)C 8)A 9)A 10)A...... a kilences kérdést nem tudom..lila gözöm nincs.        


dantian Előzmény | 2008.11.15. 19:37 - #52

Nyolc találat !!! Nagyon ügyes vagy!

Egyedül a szobrász nevét nem találtad el, és az Üss a kazettára c. album kiadóját, bár ez utóbbit már én sem tudom... mert egyik netes infóban MHV, másikban Hungaroton... valószínűleg ez utóbbi a jó.

msn üzenet megy!


rituka Előzmény | 2008.11.15. 17:25 - #51

1-b 2-b 3-a 4-c 5-a 6-b 7-a 8-c 9-a 10 b


dantian Előzmény | 2007.11.03. 14:18 - #49

Na EZ mi lehet? :)

dantian Előzmény | 2007.10.28. 17:27 - #48

Gratulálok, 9 találat!
Cipő Rajcs Renátának írta ezeket a dalokat. A Szállj el Kismadárral kapcsolatban több interjúban mesél erről, egy Hajdu Klementina vezette beszélgetésben pedig a 67-es út c. dalt is megemlíti, hogy azt is a kaposvári lánynak írta. Az Október 67 koncertvideóban / CD-n pedig így mutatja be Renit: "...a Lány, egy kaposvári lány..." Renáta Cipő szerelme volt egykoron...
E-mail megy!

fitosmanni Előzmény | 2007.10.28. 17:11 - #47

Sziasztok, most én próbálkozom :) :

1-A                                          
2-C
3-A 
4-C 
5-B
6-B
7-A 
8-C
9-A
10-B


dantian Előzmény | 2007.10.08. 21:55 - #46

A tízből hat kérdésre találtad el a jó választ, de azért egy írásbeli dícséretet megérdemelsz, mert legalább részt vettél a játékban!

Tudom, nehezek a rejtvények, de ha beleolvasgattok a zenekarral kapcsolatos riportokba, cikkekbe, interjúkba, nemcsak a kérdésekre kaphattok választ, de arra is fény derül, mi minden történt a zenekarral az évek során, Ők hogyan élték meg ezeket az esztendőket, mit gondolnak múltról, jelenről, jövőről, egymásról, a Világról...

nokias Előzmény | 2007.10.08. 18:16 - #45

Sziasztok!

Próbálkozom a megfejtéssel:

1-A

2-C

3-A

4-C

5-C

6-A

7-A

8-A

9-A

10-B

 


dantian Előzmény | 2007.10.07. 13:18 - #44

Újabb kvíz, szintén egy DVD-nyi republicos anyagért...

1. Melyik kiadónál jelent meg az 1991-es "Üss a kazettára – Ide is üthetsz" c. album?
A; MHV
B; BMG
C; EMI

2. Kihez írta Cipő a Szállj el Kismadár és a 67-es út c. dalokat?
A; Nagy-Kálózy Eszter
B; Rajcs Renáta
C; Nagy Csilla

3. Melyik filmhez nem írt filmzenét Zoli és Cipő?
A; Különvélemény
B; Rózsa vére
C; Bizarr Románc

4. Ki nevezte el Bódi Lászlót Cipőcskének anno?
A; Nagy László Attila
B; Abella Miklós
C; Czakó Ildikó

5. Kinek a munkája a 67-es út mellett, Kaposvár határában, a somogyaszalói tónál található Republic emlékmű?
A; Kampfl József
B; Ling József
C; Bányai József

6. Melyik album dalai közötti szünetekben lehet háttérbeszélgetést hallani?
A; Mennyi még Béla?
B; Zászlók a szélben
C; Igen

7. Ki az, aki a koncerteken Attila mellett a ritmusszekciót erősíti?
A; Brúnó
B; Béla
C; Salpi

8. Milyen régi autója nincs Cipőnek?
A; Wolskwagen
B; Mercedes
C; Ford

9. Ki szerepel a Fiúk mellett az Egyetlen valóság klipben?
A; Halász Judit
B; Psota Irén
C; Koncz Zsuzsa

10. Kihez járt Jazzkonzi előkészítőre Cipő?
A; Vukán György
B; Binder Károly
C; Éliás Gyula

dantian Előzmény | 2007.10.02. 21:16 - #43

Gratulálok, 9 kérdésre adtál jó választ! A nyeremény azért így is megkapod, mailben megbeszéljük a részleteket.

A Holdvirág egyébként Tomi instrumentális dala, észrevehetően más a stílusa, mint Zoli szerzeményeinek...

Jó zenehallgatást kívánok, érdemes odafigyelni a legapróbb részletekre is, mert így sok csodálatos élményben lesz részed!

fitosmanni Előzmény | 2007.10.02. 20:27 - #42

  1. Gyerek vagyok
  2. A
  3. C
  4. A
  5. B
  6. B
  7. C
  8. A
  9. B
  10. A

 

A 4. és a 6. csak tippek, valójában nem tudom sajna. :(


dantian Előzmény | 2007.09.30. 15:17 - #41

1. Melyik az a dal, amely áthangszerelve egy néhány évvel későbbi albumon is helyet kapott?
A; Üss a kalapáccsal
B; Gyerek vagyok
C; Megyek a sorban

2. Kinek a szerzeménye a Holdvirág?
A; Tóth Zoli
B; Cipő
C; Patai Tomi

3. Melyik dal szövege emlékeztet egy közismert katolikus ima szövegére?
A; Cédrus-ének
B; Az utca mindkét oldalán
C; Szabadítsd meg

4. Melyik – koncerteken is gyakran játszott – dalban zongorázik Zoli keresztbe tett kézzel?
A; Mondd, hogy igen
B; Sose ébressz fel
C; Nagy kő zuhan

5. Mi a filmbeli keresztneve a Rózsa vére főszereplőjének?
A; Zsuzsa
B; Anita
C; Erika

6. Ki nem énekel a Hangyadalban?
A; Tóth Evelin
B; Bigyó
C; Boros István

7. Honnan az idézet, "hinni hagytál álmaimban"?
A; Hószitálás játszik
B; A legszebb álmaimban jársz
C; Tudom, hogy mindent látsz

8. Ezek közül melyik szín nem szerepel egyetlen dalban sem?
A; barna
B; rózsaszín
C; sárga

Hol tanít Attila?
A; Csatárka utca
B; Rózsa utca
C; Ady Endre tér

Mi lett volna Zolika foglakozása, ha befejezi a főiskolát?
A; matektanár
B; gépészmérnök
C; színész

A rejtvény helyes megfejtőjének jutalma egy DVD-nyi republicos anyag a gyűjteményemből (tartalma kívánság szerint)

dantian Előzmény | 2005.09.01. 22:25 - #40

Mondom én, hogy sűrűbben kellene koncertre járnod! :)))

magic Előzmény | 2005.09.01. 22:20 - #39

szégyen,de megint magamat kell javítanom

nem az Ahogy a halak c. számra gondoltam,hanem az Igazi szerelem-re.Ott öj öjöznek a végén,és ott takarja el magát Cipő a zászlóval

még 1szer én kérek elnézést;-)


dantian Előzmény | 2005.08.28. 20:06 - #38

Na, majd jövő hét végén bepótolom az elmaradásomat! Sőt, még az is lehet, hogy jegyzetelni fogok az ugrálás helyett! :)))

magic Előzmény | 2005.08.28. 17:31 - #37

… a halak? Én egy másik – sűrűbben játszott – nótára gondoltam! Na, a végén kiderül, hogy én nem vagyok jó megfigyelő! :)

amikor a végén öj öj-öznek,akkor Cipő maga elé tartja a zázslót önmagát eltakarva

lehet,hogy mégis csak Neked kéne több koncertre jári?:P


Hupsz Előzmény | 2005.08.26. 20:22 - #36

Bocs, hogy nem a játékkal kapcsolatban írok, de a közönség éneklésével kapcsolatban nekem is hasonló gondolataim támadtak a legutóbbi koncerten, mint Dantiannak, és örülök, hogy szóvá tette. Vagyis, hogy néha nem énekelnie, hanem inkább csendben végighallgatnia kellene a közönségnek  a dalt. Én ezt a Születni kell... c. számnál érzem, amiben szerintem sokkal mélyebb gondolatok vannak annál, hogy ezt végigugráljuk. Többször előfordult már az is, hogy alig hallottam Cipő hangját a mellettem álló leányzó "vonyításától". Jó lenne, ha azért odafigyelnénk arra, hogy ne rontsuk el mások szórakozását. A koncert nem rólunk, hanem nekünk szól!!


magic Előzmény | 2005.08.26. 19:29 - #35

a Jó reggelt kívánok c. dalban is lengeti a zászlót.

a stroboszkóp-ot nem tudtam,de közvéleménykutatást tartottam,és többen sem tudták,persze ez nem mentesít tudatlanságom alól;-)

javítani szeretnék egy súlyos hibámat a plusz egyes kérdésnél azt írtam hogy újú,de azt kellett volna,hogy ujjú...bocs,emgem zavart

idén már így is több koncerten voltam,mint ami nálam szokásos,és nem is tervezek mostanában,mert nem szeretnék rájuk unni.


dantian Előzmény | 2005.08.26. 11:17 - #34

1. Melyik Republic dalt hallhatjuk elsőnek a koncerteken?

Neked könnyű lehet

Igen. Egyből be is indulunk rá! :)

2. Melyik dal(ok)nál kerül Cipő kezébe a Republic zászló?

Neked könnyű lehet,Ahogy a halak

… a halak? Én egy másik – sűrűbben játszott – nótára gondoltam! Na, a végén kiderül, hogy én nem vagyok jó megfigyelő! :)

3. És a gyertya?

Szeretni valakit valamiért

Érdekes, hogy a Fiúk (és a rajongótábor oszlopos tagjai) mennyire ragaszkodnak ezekhez a mozzanatokhoz. Ezek nélkül nem is lenne igazi egy Republic koncert! Sajnos – persze lehet hogy ez csak az én félelmem – azzal, hogy berögződnek ezek a mozdulatok, el is veszik az a hangulat, amit a dal kimondana… Nemrég pl. Zolika zongorás dalánál, az Uzsedáré-uzsedomnál éreztem azt, hogy - mivel tényleg annyira szeretjük ezt a dalt – túlkiabáljuk (túlénekeljük) Zolit, és ezzel az Ő – a dalhoz fűződő - bensőséges gondolatainak, érzelmeinek kinyilvánítását nyomjuk el.

4. És Csaba kezébe Kárló?

Ez itt egy ló

Az egyik kedvenc "jelenetem", amikor Csaba vigyorogva a magasba emeli! :)

5. Melyik két dalt játsszák a Fiúk mindig egymás után, egybekötve?

Erdő közepében,Fényes utakon

Na ez nem volt nehéz! :)

6. Melyik szám(ok) közben van stroboszkóp?

az mi??

Viszont azt nem gondoltam, hogy nem ismered ezt a kifejezést! Tudod, az, ami a "Játssz egy kicsit a tűzzel" közben (is) vakító fehér színben, gyors ütemben villog!

7. Melyik dal(ok)ban használ Zoli húrsatut?

Ég és föld között

Szerintem a Kismadárnál is! Meg – úgy emlékszem – máshol is! Na most már tényleg odafigyelek erre a bulikon! (… kellett nekem ilyen felkészületlenül efféle "komoly" kérdéseket feltenni! :))

8. Melyik musical főcímdala és mely népdal képezi Csaba és András közös showműsorának fő attrakcióját?

Hegedűs a háztetőn

Van ott még egy nagyon hangulatos népdal feldolgozás is "A szegedi csikós" címmel... Te Magic! Nem kéne egy kicsit sűrűbben járnod Republic koncertre? Mert így lemaradsz a legjobb pillanatokról!

9. Melyik dalt hallhatjuk utoljára?

Nem volt még soha így

Ilyenkor szoktam mindig egy nagyot sóhajtani...

10. Mi Csaba feladata a koncert végén?

a bemutatás

Az jó, főleg amikor épp spontán dől belőle a hülyeség, a színpadon (és a közönség körében) meg mindenkinek fülig ér a szája! ;)

11. Ki "Debrecen hőse"?

Halász Gábor

Kíváncsi lennék a többiek becenevére is... :)

12. Melyik dal szól CD-ről közvetlen a koncert befejezése után?

Megyek a sorban

Vajon miért pont ez... valaki tudja esetleg?

13. A nyári nagy melegben Zolika általában milyen öltözéket visel?

rövid farmer,póló,szandál zoknival:)

A zoknit már egy ideje otthon hagyja, gondolom, Bochkor Gábor "javaslatára", pedig én olyannak szeretem Zolikát, amilyennek ösztönösen adja magát...

13+1. Sorold fel Cipő jellegzetes ruhadarabjait!

bakancs,karkötő,oldalánál megszorított öv (ezt nem tudom jobban leírni)rövid újú póló,farmer

Itt azért még lehetne pár dolgot felsorolni, köztük a fülbevalóját, a jegygyűrűket az ujjain (időnként három, most épp kettő), na meg a kedvenc kislibazöld zokniját... :)
(remélem, nem volt bántó ez utóbbi megjegyzésem... de ezeket az embereket tényleg úgy szeretem, ahogy vannak!)
Összefoglalva: Gratulálok Magic, nagyon jól sikerült a kérdések megválaszolása! Persze voltak apróbb hiányosságok, de ha időt szakítasz az eddiginél gyakoribb koncertlátogatásra, "Republicból" Te leszel a nyerő! (Sebea mellett persze) :)

[53-34] [33-14] [13-1]

 
.
Indulás: 2005-04-12
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
EXTAZIS

Legközelebbi koncertek:

2013.12.06. 20:00 Budapest PeCsa Cafe
2013.12.07. 20:00 Parádóhuta Hubertus

ClassFM interjú

Rádió Eger interjú



Extazis interjú Tuza Róberttel (2012)
Eger City Rock'n'Roll- Interjú az EXTÁZIS Zenekarral




Az EXTAZIS végre stúdióban!





 

 





SZÉKKUTAS KONCERTBESZÁMOLÓ 2011.07.08.
RADOSTYÁN VIDEÓ 2011.06.10.
MISKOLC FOTÓK 2011.05.13.
HANGTÁRNOK koncertbeszámoló 2010.12.04.

Extázis

HANGTÁRNOK beszámoló





A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub

A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk

 

 
THE NIHIL 2009

budapesti képek! új videók!
******************************
dunaföldvári képek!

 

 
Kedvenc Republic zenész
Kíváncsi vagyok arra, ki a legeslegesleges... :)
Kedvenc Republic Zenész

Cipő
Csaba
Tomi
Attila
Zolika
Bandi
Gábor
Gulyás Feri
Brúnó
Éljen Béla ;)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Greg erősítői
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!