Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei. NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
Amiket a dalokról írok, nem elemzések, hiszen se a dalszövegeket, se a verseket nem szoktam elemezni, nem szeretek a sorok közt olvasni, mert attól elvesztheti a dolog a misztikumát, a varázsát. Teljesen mindegy, hogy ízekre szedünk-e egy dalt vagy verset, hisz ha tetszik, akkor is tetszeni fog, ha értjük a szimbólumok (és hasonlók) jelentését, ha meg nem tetszik, akkor sem fog, ha minden egyes részt megértünk belőle.
A másik dolog meg, valószínűleg az elemzéskor valami olyasmit magyaráznánk bele, amire a költő akkor a vers megírásakor egyáltalán nem is gondolt. Akkor meg mi értelme az egésznek?!
Azon viszont el szoktam gondolkodni, hogy mit érezhetett íráskor: fájdalmat, örömöt, bánatot, dühöt? A Republicnak vannak olyan dalai, amelyek kicsit gúnyosak, így nem tudom őket behatárolni, hogy milyen érzelmi állapotban íródott meg.
A kisdobos c. dal néhány sora kifejezi azt, amit a Republic együttes iránt érzek, leír érzéseket, melyeket saját szavaimmal nem tudnék elmondani.
„A neved egy régi plakáton,
A legszebb szó a világon.”
REPUBLIC! Számomra a Republic szó a legszebb a világon. Ahogy Örkény István írta: „Vannak szavaink, amelyeket szeretünk. Szívesebben mondjuk ki őket, mint más szavakat.” Örkény számára ilyen szavak a „magyar” és az „értelmiségi”. Én a „Republic” szót mondom ki tisztelettel és szeretettel.
„És jöttek igazi barátok,
Akik neked adnák a világot.”
A Fiúk (szerintem) így vannak egymással. Hihetetlen, milyen barátsággal és szeretettel beszélnek egymásról, vagy néznek egymásra.
„Nem jöttél, nem is írtál, úgy látszik, ennyit ér a szó.
Kimondom, kimondod, elszáll, minden kifordítható.”
Biztos mindenki volt már úgy, hogy várta egy ígéret teljesítését, de csalódás lett a vége. Én valami ilyesmit érzek ebben a 2 sorban. Gyönyörű, érzelmes és elgondolkodtató dal.
„A váróteremben a lány, a váróteremben a lány
A fiút várja talán, piros szalag a haján.
De az a vonat már sohasem, de az a vonat már sohasem,
Vagyis jön, csak üresen, rajta sok-sok idegen.”
Ha egy pár szétmegy, bizony megesik, hogy nem múlik el mindenkiben a szerelem. A szerelmes fél ilyenkor ürességet érez, és a megszokott dolgok rosszabbakká, szomorúbbakká válnak. Ezt jelenti nekem ez a 4 sorocska a Lassú vonat érkezik c. számból.
„Nagy baj van, baj van, hol a szívem?
Ha nincs itt, mi az, ami fáj?”
A szerelmes fel sem fogta a fájdalmat, amit a „másik fele” okozott neki. Érzi, hogy fáj a szíve, de nem tudja, vagy nem akarja felfogni, miért.
Amit nem értek - még mindig nem jöttem rá, hogy a dalban elhangzott jogos kérdések kiben fogalmazódnak meg inkább: egy gyerekben vagy egy felnőttben? Hiszen a gyerekek még ártatlanok, fájhat nekik, ha egy farkas megeszik 2 embert, mert hát ez rossz dolog. A felnőttek pedig mindig mindent meg akarnak érteni. Ha a gyerekek mondanak valamit, nem állják meg, hogy ne faggatózzanak. Ez még nem is lenne baj, ha értelmes kérdéseket tennének fel. Saint- Exupéry A kis herceg-ben nagyon jól jellemezte a felnőtteket, vagyis hogy ők sosem a lényeges dolgokat akarják tudni, hanem az olyanok érdeklik, hogy hány éves valaki, hol lakik, és eldöntik helyettünk, hogy pl. egy új barátunk milyen ember, csupán a hallottak alapján.
„Ne sírj, úgyis mindegy, a lovacska elszaladt.”
Mindig erre a sorra gondolok, ha elszalasztok valamilyen lehetőséget. Olyankor a lehetőség az a bizonyos lovacska, és felesleges sírnom miatta, hiszen már nem változtathatok azon, amit tettem, vagy éppen nem tettem.
„Amikor nem segít a szó,
Amikor ütni volna jó,
Legyen a szíved jéghideg,
Adj oda mindent, amit lehet.”
Ez a 4 sor nagy segítség, amikor szeretnék valamit veszekedés nélkül megúszni, pl. ha valaki beszól. Hisz ilyenkor valóban nem segít a szó és ütni volna jó, de nem érdemes idegesíteni magunkat egy másik ember butasága miatt.
Most nem csak a Republicról írnék, hanem a többi túlélő zenekarról is, mint pl. a Bikini. Hiszen az ő dalszövegeik többnyire változatosak, viszont ha megfigyeljük a mostani zenekarok (pl. Crystal, Groovehouse) dalait, szinte mindegyik ugyanarról szól: van egy szerelmes, aki szomorú, mert nem lehet hőn áhított szerelmével. És ha egy számot ismerünk, ismerjük a többit is. Szó se róla, az énekeseknek nagyon szép hangjuk van, jó hallgatni, ahogy énekelnek, de egy idő után meg lehet unni. A Republic ír olyan dolgokról is, amiknek köze nincs a szerelemhez, pl. történelmi eseményekről is. Talán azért, mert Ők már idősebbek (pozitív értelemben gondoltam ezt), több mindent megértek, érettebbek, mint egy huszon- vagy harmincéves.
Imádom a Cipő és Zoli gondolatait, mindig megérintenek valamilyen úton- módon. Van, hogy elsőre elsiklom egy-egy mondat mellett, de minél többet hallgatok egy dalt, annál inkább érzem magaménak.
A Furcsa magasban c. dal mintha rólam szólna. Mindig sírok, ha azt hallom. Hisz engem sem értenek az emberek, hogy miért mindig olyan álmokat kergetek, amiket úgysem érhetek el, és „várom, hogy vegye már valaki észre, hogy sírok.”
Az is nagyon jó lenne, ha „... lenne már csak egyszer, hogy zsebre vágott kézzel könnyed és vidám legyek!”
Győrben mindig nagyon jók a koncertek, de a pénteki (november 20-i) messze túltett mindegyiken. Ez volt a 12. koncertem, és egyben a legeslegjobb is, amin eddig voltam. Fantasztikus volt a hangulat, a Fiúknak is nagyon jó kedvük volt, sokat bohóckodtak. :)
Az előzenekar a Lovegun volt. Eddig csak egy számukat ismertem, és azt épp nem játszották, de legalább így megismertem egy csomó más dalukat.
Mikor felcsendült a Miért hagytuk, hogy így legyen?, nagyot dobbant a szívem. :) Általában csak ilyenkor fogom fel, hogy hol is vagyok. (:
Az első dal szokás szerint a Neked könnyű lehet c. dal volt, a második az Ezer kincs ezer nyár, amibe így, közvetlenül egy ilyen pörgős szám után nem tudtam magam úgy beleélni. Aztán volt Gyere közelebb, menekülj el, amit mostanában elég sokat hallgattam, én ennek a dalnak a videoklipje az egyik kedvencem. :)
Dudu (: Ennek a dalnak nagyon örültem, az utóbbi időben nagyon megszerettem. Olyan kis egyszerű, de nagyszerű. Cipő összekeverte a „koreográfiáját”, kétszer is, aztán mosolygott, és nem csinálta tovább. :)
Volt Szeretni valakit valamiért is… Ahogy hallgattam, tudatosodott bennem, hogy Cipő milyen hihetetlenül erős ember. Annyira a dal hatása alá kerültem, hogy a Jó reggelt kívánok is csak nehezen tudott felrázni.
Cipő felkérte Csaba édesapját, hogy szavaljon nekünk valamit. Ő ezt meg is tette, ha jól emlékszem, Shakespeare-től idézett valami szépet. Meglepődtem, de nagyon tetszett. :)
Ezután az együttes kapott egy tortát a koncert rendezőjétől. Cipő vette át, és valahogy hozzáfogta a ruhájához. Mikor észrevette, mondta is, hogy „Tortás lettem.”, de tovább nem foglalkozott vele, nagyon jó kedve volt. (:
Ekkor már mindenki vigyorgott a színpadon. Elkezdték játszani A börtön ablakában c. dalt, Csaba halkan énekelte a refrént, de mikor Cipő mondta neki, hogy énekelje el, akkor azt mondta, hogy soha ebben az életben. :-D Aztán meg egymást szólongatták, hogy melyikük énekelje: Csaba-Laci-Csaba-Laci… (: Végül elénekelték, azt hiszem együtt, csak a második versszak nem ment már. :)
Utána Cipő elkezdte a Mézga családot. Amikor a „XXX. századbeli rokon”-os részhez értek, Csaba felvett egy John Lennon-os napszemüveget. Tomi bemutatta Őt, mint John Lennont, Ő meg mondta, hogy visszatért, és elénekelje-e az Imagine-t. :-D Imádom, mikor ilyen vidámak. :)
Majdnem elfelejtettem: Zoli énekelt! :) Ráadásul egy olyan dalt, ami eléggé a szívemhez nőtt, az Ég veled most-ot. Annyira meglepődtem… Még anno, 2007-ben Pannonhalmán hallottam Őt utoljára énekelni. Hihetetlenül jó volt. (:
Sajnos egyszer minden jó véget ér, most is eljutottunk ahhoz a bizonyos utolsó dalhoz, ami a Nem volt még soha így címet viseli.
Fergeteges koncert volt, igazán megérte fél évet várnom rá. Köszönöm szépen! :)
Igazából csak nemrég ébredtem rá arra, hogy mennyire szép Cipő hangja. Eddig is imádtam, hisz Cipő orgánuma nem kis szerepet játszott abban, hogy így megszerettem az együttest, de most… Erős, kifejező hangja van, olyan, hogy bármit elhiszek, amit Ő mond. Furcsán hangzik ez így leírva, nem is biztos, hogy ezek a megfelelő szavak, de bízom benne, hogy a rajongók értik, mit szeretnék mondani. :)
Ha rossz kedvem van, mindig A tűzzel játszom c. dalra gondolok, főleg arra, hogy „Vigasztalj, vigasztalj, simogass csak a hangoddal…”, és általában beválik, megvigasztalódom. Gyönyörszép dal. Legelőször nem is a szövege maradt meg bennem, hanem a hegedű és a zongora hangja, a mai napig nem tudok betelni velük. Szeretem, ahogy Cipő hangja igazodik minden hangulathoz, mint pl. itt: „Eljöttem, de jó lesz majd, ha visszatérek, ha megváltott, akit elhagytam.” Ez az egyik legkedvesebb Republic-dal számomra.
Sokáig hadilábon álltam a „sláger-számokkal”, mint a pl. a Szállj el, kismadár és A 67-es út. Lényegében ezeken nőttem fel, mégsem ezek miatt szerettem meg az együttest. Az első egy-másfél évben ezeket a dalokat csak koncerteken hallottam, itthon szinte soha nem hallgattam őket. Az egyik győri koncerten aztán rájöttem, hogy ezek a dalok nemhiába lettek slágerek, hihetetlenül jó számok. A Kismadár a maga kis dühös erejével azóta mindig kicsit felpörget, A 67-es út pedig a magányos pillanataimban mindig megvigasztal egyetlen gondolattal: „Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok…”.
Ezenkívül azt gondolom, hogy hálásak lehetünk ezeknek a daloknak, hisz ezekkel eljuttathatunk egy csomó olyan dalt a még nem-Republic-függőknek, amit enélkül talán nem hallgatnának meg. Ha jól emlékszem, ezt Csaba is mondta az egyik interjúban. (:
Tegnap (azaz május 30-án) Naszvadon koncertezett a Republic, ami kb. 20-30 km-re van tőlünk, így szerencsére ott tudtam lenni. Elég időben ott voltunk, szóval megint az első sorban lehettem.
Már akkor mosolyogtam, mikor megérkeztek a Fiúk, nagyon örültem Nekik. :) A hangbeállásnál még nemigen próbálkoztam megmosolyogtatni Őket, nem is nagyon mertem Rájuk nézni, nem tudom, miért…
Az előzenekar egy debreceni Republic-rajongó együttes volt, aminek sajna nem tudom pontosan a nevét. :-S Játszottak pár számot, aztán átadták helyüket a Republicnak.
Az Indul a mandula után Cipő, szokásához híven, bejelentette, hogy Republic dalokkal fognak minket szórakoztatni. (: Megint volt Ezer kincs, ezer nyár, amit - hasonlóan A folyó ölel tovább című dalhoz – minél többször hallok, annál jobban megszeretem, habár talán egy olyan kis vidám, gyors dal után, mint az Indul a mandula, nem úgy hatott, mint kellett volna.
Ismét hallhattuk Csaba új dalát, volt De jó, hogy élek, Gyere közelebb, menekülj el és Engedj közelebb, ami még mindig nagy hatással van rám, és úgy tűnik, ez egy örökké aktuális dal…(:
Mint általában a jó dolgoknak, ennek is sajnos vége lett, elértünk ahhoz a „kegyetlen” dalhoz, amit én nem nagyon szeretek koncerteken, ez pedig a Nem volt még soha így címet viseli.
Szerettem volna hátramenni a Fiúkhoz, de aztán valamiért mégse mentem, pedig nagyon jó kedvük volt, Zolinak is, kétszer rám is mosolygott. :-) Azt hiszem, Gábor is visszamosolygott egyszer, csak most nem úgy, mint szokott, kicsit mintha elgondolkodott volna. (: Egész koncert alatt nevetgéltek a Fiúk, meg bohóckodtak is, Zoli is a Repül a bálnánál. :)
Nagyon remélem, lesz még Hozzájuk szerencsém a nyáron, addig is köszönet ezért a szép estéért! (:
Tegnap Dunaszerdahelyen adott koncertet a Republic, olyan helyen, ahova én is el tudtam menni.
A kezdéssel egy kicsit csúsztak szerencsére, 8 óra helyett félkilenc körül kezdtek el játszani. Azért mondom, hogy szerencsére, mert én csak 8 után tudtam odamenni, és ha pontosan kezdenek, bizony lemaradok az elejéről. Hosszú idő óta először nem az első sorban voltam, így esély sem volt rá, hogy bármelyik Fiú rám mosolyogjon, de nem vagyok telhetetlen, így is örülök, hogy ott lehettem. :)
A koncert maga nagyon jó volt, mint mindig. A második dal az Ezer kincs, ezer nyár c. új dal volt. Még sosem hallottam koncerten, nagyon örültem neki. (:Csaba megint az új dalát énekelte, és észrevettem, hogy minél többször hallom, annál jobban megkedvelem. Miközben hallgattam, makacsul befészkelte magát az agyamba a mondanivalója, hogy akkor tegyük meg amit szeretnénk, amikor lehetőségünk van rá, ne akkor bánkódjunk, amikor már úgyis „késő”.
Volt Tyereskova, De jó, hogy élek, Engedj közelebb, Hintőpor, tehát minden, ami szem-szájnak ingere. :-) A Szeretni valakit valamiért c. dalnak külön örültem, mert koncerten már nagyon-nagyon régen hallottam, és nagyon szeretem, az elsőként megismert Republic dalaim közé tartozik.
Mint mindig, most is megállapítottam, hogy koncerten nem szeretem hallani a Nem volt még soha így c. dalt. Nem azért, mert nem tetszik, hanem mert tudom, hogy az az utolsó szám. Minden koncerten azt kívánom, bár sose hangzana fel, akkor talán soha nem lenne vége a jónak, nem mennének el, hogy megint hónapokig várnom kelljen Rájuk. :-(
Most azért egy icipicit jó is, hogy vége lett, mert a koncert után az egyik osztálytársammal hátramentünk, hogy készítsünk egy fotót a Fiúkkal. Először Gáborral találkoztunk, kértem, hogy csinálhassunk egy közös fényképet. Nagyon aranyos volt, azt kérdezte: „Mi ismerjük egymást, nem?” (: És nekem, mint általában, megint nem a helyes válasz jutott eszembe a kérdésre, hanem azt mondtam : „Fitosmanni vagyok.” :-D Erre Ő: „Láttalak már.” Én pedig: „Lehet, hogy olvasod a topicomat.” Mentségemre legyen mondva, állatira zavarban voltam. Csináltunk egy fotót, megnéztük, és Gábor mondta, hogy csináljunk még egyet. :)
Rájöttem, hogy koncertbeszámolóban sohasem szoktam írni, hogy Gábor is rám mosolygott, pedig ha az első sorban vagyok, akkor Ő mindig szokott (talán azért is nem írom, mert az már olyan természetes), de persze Neki is mindig örülök. (:
Zolihoz is odamentünk. Amikor elindultunk felé, még tudtam, hogy valamit kérdezni szeretnék Tőle, de mire odaértünk és rám mosolygott, azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány. :-D Vele is készítettünk egy fotót, illetve kettő, mert az első nem sikerült jól. Utána megkérdeztem (nem szándékosan, valahogy kicsúszott a számon), hogy megismer-e még. És Ő mondta, hogy perszehogy megismer. :)
Mikor a barátnőimmel elmentünk onnan, kb. 10 centire jártam a föld felett a boldogságtól.
Ma megnéztem a képeket, szó szerint fültől fülig vigyor vagyok mindegyiken. :) Köszönöm szépen ezt a szép estét! :)
Mostanában az Ez itt egy ló c. dal jellemző leginkább rám, a hangulatomra, és arra, ahogyan a világba nézek. Mosolygok, vidám vagyok és beszédes, annak ellenére, hogy „… fáj az, amit nem lehet”, és megint csalódtam egy barátban. Valahogy már nem látom olyan szörnyűnek a világot, ami körül vesz és az embereket, akik körülöttem élnek. Ez a dal szerintem pont ilyen hangulatot tükrös. Nagyon szeretem. (:
Régebben, ha szerettem volna valamit megtenni vagy csak kimondani, egy gonosz kis óvatoskodó hang mindig visszatartott, azt súgta, hogy ne most, várjak egy másik alkalomra. Aztán a Légy aki vagy c. dal egyik sora megfogott és nem engedett, szinte beleégett az emlékezetembe: „Tedd, amit lehet, ha nem tetted, amit lehetett volna tenni.” Ezek után Cipő hangja, ahogy ezt énekli, kezdte elnyomni a fent említett rosszindulatú hangocskát, mígnem teljesen elhallgatott. Ez a dal lett a „himnuszom”.
Szerettem volna írni az Engedj közelebb c. dalról, hogy milyen szép, de nem tudtam megmondani, hogy milyen szép, mert olyan gyönyörű, „… hogy az olyan helyébe akkor se tudnék egy igazi és valódi jelzőt behelyettesíteni, ha végigolvasnám az egész szinonimaszótárt” (Szilvási Lajos: Egymás szemében). Ezt a dalt azok is imádják, akik semmi más Republic dalt nem hallgatnak meg, vagy talán pont emiatt kezdik el hallgatni a többi számukat is. :)
November 28-án, pénteken végre eljött az a nap, amire oly régóta vártam, vagyis a győri koncert napja. Tudtam, éreztem, hogy nagyon jó lesz a koncert, és úgy is lett.
Már akkor fülig ért a szám, mikor a Fiúk még fel se jöttek a színpadra, csak a Sárga rózsa szólt. Eljátszották a Neked könnyű lehet c. dalt, majd Cipő bejelentette, hogy Republic dalokat fognak játszani. :)
Csaba az új dalát énekelte, aminek nagyon örültem, és még jobban elámultam azon, hogy milyen szép gondolat az „ugye megtanítasz majd, hogy nincs halál”.
Külön örültem a Tyereskovának, amit elég régen hallottam koncerten, mert már Bábolnán sem játszották. A Mondd, hogy igen alatt pedig rám mosolygott András. (: És ha már a mosolyoknál tartunk, az egész koncert alatt Zoli és Attila is kétszer rám mosolygott, pedig úgy vettem észre, hogy Attilától nehéz akár csak egy mosolyt is kicsalni. :)
A Hintőpor c. dalt végigvigyorogtam, annyira aranyos, sosem lehet elég belőle. (:
Amikor a Kék és narancssárgának vége lett, arra gondoltam, milyen kár, hogy már csak egy dal van hátra, de ekkor felcsendült a Ne fuss el és soha ne felelj, amit szintén nagyon régen hallhattunk koncerten és már nagyon hiányoltam. Kellemesen meglepődtem, hiszen egyáltalán nem számítottam rá.
Amit viszont nagyon vártam, és nem volt, az a Hami-hami, hami-hami (azt már nem is mondom, hogy Zoli is énekelhetett volna, nem vagyok telhetetlen :-D). Ezt leszámítva nagyon-nagyon (és még sokszor nagyon) jó volt a koncert, örülök, hogy ott lehettem! :)
Van egy dal, amit még én se tudok félre értelmezni vagy belemagyarázni dolgokat, annyira egyértelmű. Ez a dal a Mindig valamit keresünk címet viseli. Már kb. ezerszer hallottam, van úgy, hogy egy teljes órán keresztül (vagy még tovább) csak ezt az egy számot hallgatom, újra és újra, de még mindig, minden egyes alkalommal lenyűgöz. Elbűvöl az egyszerűsége, az őszintesége és az ereje.
„Miért nem vigyáztál rám jobban?
Miért nem vetted észre már hamarabb,
Hogy velem ezt így nem lehet,
Hogy velem ezt így nem szabad?”
Ez olyan, mint mikor szakítás után jön rá az ember, hogy hibázott és a szokásos közhelyekkel (pl. megváltozik, minden más lesz, csak kezdjék újra, tiszta lappal, stb.) adja ezt a szakító fél tudtára. Habár Cipőnek nagyon fáj a szakítás, a fájdalom nem vakítja el, így is tisztán látja, hogy a kapcsolatuknak nincs jövője, mindkettejüknek az lesz a legjobb, ha elfelejtik egymást.
„Mindig valamit keresünk, de nincs.”
Ebben a szerelemben sem találta meg azt, amit keresett, de nem emészti magát miatta, szomorú tényként kezeli. Elfogadja, beletörődik, és emelt fővel próbálkozik újra, keresi tovább azt, amire vágyik, talán egy olyan személyt, aki mellett végtelenül boldog és elégedett lehet…
Az egyik kedvenc dalom a Boldogság.hu lemezről a Csodákban lépkedem. Szerintem jogosan foglalt volna helyet a Szerelmes dalok különkiadáson. „Elrepültem és gyalog jöttem vissza”
Az egyik legnagyobb hibám, hogy mindig mindenbe beleélem magam, aztán persze csalódom. Ez a sor szerintem ilyesmiről szól. Cipő beleélte magát a nagy szerelembe, de végül kiderült, hogy nem fog menni, és csalódott, a nagy boldogságnak sírás lett a vége. „Nincs kihez futnom, a fonál vége Nálad”
Esetleg összeveszett mindenkivel, aki észhez térítette volna, aki előre megmondta, hogy mi lesz ebből, de Ő persze kitartott, hisz elvakította a szerelem. Most, hogy vége, rájött, hogy mindezt csak a szeretett fél miatt tette, aki talán nem is érdemelte ezt meg. „Visszafelé nincs, így csapdába estem,
Mert Veled együtt előre már fájna”
Szerelméhez nem mehet vissza, hisz kapcsolatuk végleg elromlott, nem érdemes folytatni, vagy esetleg újra kezdeni, mert nagyon is jól ismerik egymást, ahogy első alkalommal, úgy másodszorra is fájdalmas véget érne. „Mindig csodákban lépkedem,
Mindig csodákat várnék, és
nem tudom, hogy honnan jönne
Honnan jönne értem,
Hogy igaz legyen egyszer.”
Sokat csalódott az emberekben, így fél újra megbízni valakiben, úgy érzi, nem létezik olyan, aki feltétel nélkül, őszintén tudná szeretni, önmagáért, csupán azért, mert az, aki. Erre szerintem egy kicsit hasonlít a Csodálatos világ szövege („Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok, és hiába kérnéd, mást nem adhatok…”). „Mindig Arcoddal utazom,
Mindig Szemedben keresem a csodát,
hogy megtaláljam végre,
Aphrodité gyere, repülj el érte,
Repülj el érte, repülj el érte...”
Még mindig őt szereti, még mindig várja, hogy a lány rájöjjön, ő is viszont szereti, még ha tudja is, hogy ennek kevés az esélye…
Sokáig nem tudtam, mit is gondoljak az Egyetlen valóság c. dalról, és igazából még mindig összezavar és kicsit felzaklat, ha hallgatom, hisz olyan hátborzongató. Jó szám, nagyon is, de amiről szól… Azzal nem tudok mihez kezdeni. Mikor elolvastam a szövegét, hirtelen az jutott eszembe, hogy Zoli, mikor megírta, valamiféle megvetést érezhetett a gonosz világ iránt, és már nem hitte el, hogy a sok kegyetlenség valóságos lehet, mert nem ilyennek kellene lennie. Cipő hangja nagyon jól érezteti ezeknek a gondolatoknak a súlyát, talán épp ezért van az, hogy teljesen összezavar. Még mindig nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, amikor hallgatom, először azt a megvetést érzem, hogy miért lett minden ilyen rossz, régen biztos nem így volt, miért rontottuk el, mi, emberek az egész világot, már az érzelmek se ugyanolyanok, sokszor a szeretet sem ugyanarról szól már, mint amiről (szerintem) kellene. Második „hullámként” jön az az érzés, hogy itt kéne mindent hagyni, jobb volna megnyugodni, hisz ebben a világban nincsen helyem.
Lehet, hogy most egy csomó olyan dolgot leírtam, aminek köze nincs az Egyetlen valósághoz, ezért elnézést kérek, de mint már azt írtam egyszer, csak azt írom le, amit én gondolok és érzek.
Szerencsére nem kellett a győri koncertig várnom, mert tegnap Győrtől nem messze, Héderváron játszott a Republic, ahova el tudtam menni. A koncert, mint mindig, most is nagyon jó volt. Játszották a Varsó hiába várod c. dalt, ami már magában is szép, de ahogy tegnap ott álltam, hallgattam és énekeltem, valahogy másképp hatott, még a könnyem is kicsordult. :-) Amikor Komáromba mentünk az osztálytársammal, Évivel, egyfolytában arról beszélt, hogy milyen jó lenne, ha játszanák a Ha mégegyszer láthatnám c. számot, mert az a kedvence. Komáromban nem játszották, de tegnap igen. Üröm az örömben, hogy Évi nem jött Hédervárra… Azt hiszem nem újdonság, hogy Zoli megint nem énekelt, az új dalát játszotta, amit minél többször hallok, annál jobban megszeretem. Talán rám is mosolygott, de nem tudom pontosan, mert nagyon messze volt tőlem, és nem nagyon láttam. :-S
Két dolog nem tetszett, az egyik az, hogy az első sorban álltam, de még így is messze voltak tőlem a Fiúk. A másik dolog meg, hogy a falon, aminél álltam, megláttam egy csigát, ami felém mászott, és mivel undorodom a csigáktól, kb. úgy álltam ott, mint egy szobor. :-D
Mindent összevetve nagyon jó koncert volt és nagyon várom már a következőt, legyen az a győri vagy bármelyik más.
Én a De jó, hogy élek c. dalt nem tudom gúnyosnak hallani, ha azt hallgatom olyan vidám leszek. Olyankor mindig elképzelem, hogy milyen érzés, amikor mindent rendben találunk, minden szép, mint amikor tavasszal süt a nap, „kék az ég és zöld a fű”, egyszóval amikor boldogok vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy azt a napot néha nem takarja el egy felhő, amitől picit szomorúak leszünk, ez természetes dolog, ettől még lehet valaki boldog. A boldogság szerintem egy általános, a jókedvű viszont csak egy átmeneti állapot. Nagyon szeretem ezt a dalt.
Tegnap két héten belül a második koncerten voltam, úgyhogy most kicsit szomorú vagyok és nagyon boldog. Szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy talán a győri koncertig (tehát kb. novemberig) nem megyek koncertre, de ha eszembe jut a felbári és a tegnapi, komáromi koncert, nagyon-nagyon boldog vagyok.
Felbáron szinte egyfolytában mosolyogtam Attilára, hogy mosolyogjon vissza rám, de nem akaródzott Neki. Zoli viszont az első próbálkozásom után rám mosolygott, de úgy igazán, látszott, hogy meglehetősen jó kedve volt. :) Játszották az Egyszer egy szép napon-t, aminek borzasztóan örültem, az egyik kedvenc dalom, mert hasonlóan a Furcsa magasban-hoz, ez is olyan, mintha rólam szólna. Mondjuk Afrikát nem szeretném bejárni, és Ázsia se nagyon vonz, de minden esetre, „egyszer egy szép napon elmegyek, itt hagyom azt, ami fogva tart”, egyedül.
A komáromi koncert még jobb volt, az egyik osztálytársam is eljött velem, és hatalmasat buliztunk. A legnagyobb és legjobb meglepetést a Ne sírj, kedves c. dal okozta, ami szerintem egy nagyon erős kis dalocska, amit csak imádni lehet.
Reméltem, hogy Zoli fog énekelni, de nem énekelt, hanem az új dalát játszotta, ami irtó aranyos, vidám hangulatú és már Felbáron is megtetszett, de azért mellette elénekelhette volna a Woodstock virágai-t például. Azért erre gondoltam, mert általában azt szokta, de biztosan mindenki nagyon örülne a Cédrus-éneknek vagy a Salam maana-nak is.
Bár énekelni nem énekelt, azért rám mosolygott megint, amivel ismételten teljesen boldoggá tett, de ezt még fokozta, hogy Attilától is sikerült kicsalnom egy mosolyt.:)
Nagyon remélem, hogy nyáron lesz még koncert a közelben, rossz belegondolni is, hogy hét teljes hónapig nem mehetek koncertre.
amit mondani kell, amit helyettem senki nem mondhat el”
Egyszer azt írtam, hogy ebben a 3 sorban egy bizonyos szóról van szó, de meggondoltam magam. Elvileg szólhat arról is, de szerintem a szeretetet nem mondani kell, hanem kimutatni, éreztetni a szeretett féllel, mennyire fontos nekünk. Ez inkább a ki nem mondott rossz érzésekről szól, pl. mikor valaki nem mondja el senkinek (nem akarja, vagy nem teheti), ha éppen bántja valami, fél valamitől, tehát amikor szenved, de nem tud megnyílni mások előtt.
„És csak kezeket látok furcsa magasban,
kiáltanék, nem így akartam.”
Ha szomorúak vagyunk, morcosba hajlóan szótlanok, és esetleg mégis elmondjuk másoknak rossz hangulatunk okát, általában ellátnak minket „jó tanácsokkal”, jó néhányszor közhelyekkel, amikinkább feldühítenek, mint vigasztalnak, mert mindenki tudja és mondja, hogy mit kéne tennünk, és egyszerűen nem értik meg, hogy nem megy, és nem szándékosan rontottuk el mindent magunk körül…
„Akartam, mert akarni kell”
Ebben a világban már szinte az életben maradás függ az akaraterőtől, hisz ha valamiben nem vagyunk 100%-ig biztosak, ha valamit nem akarunk nagyon, akkor nem is fogjuk elérni.
Mindig is furcsa dalnak tartottam az Álmot ígér ez a hajnal c. számot, furcsán szépnek. Hihetetlen erőt érzek benne, ugyanakkor valamiféle feladást – nem olyat, mint amikor az ember beletörődik valamibe, hanem mint, mikor utat enged egy dolognak, amely lezárja addigi tetteit, és utána tiszta lappal indulhat.
Szinte látom magam előtt, ahogy egy dombon állva érzem, hogy vihar közeleg, ám rajtam kívül senki nem vesz észre semmit. Én csak állok ott és figyelek, eszemben sincs akár csak a kisujjamat is mozdítani egy esetleges tragédia elkerülése érdekében, mert tudom, hogy mindenkinek így lesz a legjobb…
A vihar mellett szerintem, szólhat ez a dal egy olyan embernek a belső démonjaival folytatott küzdelméről, aki soha senkinek nem mond ellent, nem szól vissza, minden békát lenyel. Ezekben az emberekben a fájdalmaik, sérelmeik összegyűlnek, és időnként iszonyatos erővel ki is robban: valaki kisírja, valaki kidühöngi (lényegében ez is egyfajta vihar, nem?) magát, de muszáj, hogy néha, így vagy úgy, kisöpörje magából a lelkében felhalmozódott szemetet.
Köbölkút - A Republic koncertje május 20-án, Köbölkúton jó hangulatba hozta azt az ezer embert, aki részt vett rajta. A fantasztikus légkört a legnagyobb slágerek biztosították (Szállj el, kismadár!, 67-es út...), de olyan dalok is elhangzottak, melyeket sokan közülünk most hallottak először. Középiskolások táncoltak együtt a nagyapa korú urakkal (remélem, senkit nem sértek meg - a Republic zenéje nem egy meghatározott kornak szól!), a lévai rajongói klub is jelen volt. Az állandó rajongók Magyarországról is eljöttek, az utolsó sorokat az ún. szelíd motorosok foglalták el. A színpad előtt 300 fős tömeg tombolt, akik közül senkit nem ítéltek el vagy állítottak félre. Ennek ellenére (vagy pont ezért) kiváló, 2 órás (!) koncert játszódott le minden incidens nélkül és a legnagyobb rajongók egy csoportja (természetesen én is!) ott maradt a színpad előtt a koncert után szóló slágereket énekelni…
A lévai járás rajongói számára, a nagyszerű szervezőnek, Török Adrienn-nek hála, sikerült kikönyörögni 10 percet a Republic énekesével - Cipővel (Bódi Lászlóval), aki készségesen válaszolt a kérdéseimre:
- Hogy érzitek magatokat Szlovákiában?
- Nagyon jól, az emberek szuperek, bombajó hangulat van mindenhol. Jövő héten Galántára és Révkomáromba megyünk, azt is nagyon várjuk már.
- Mit tudsz Léváról?
- Hm, ezzel most megfogtál. Nem sokat. Már játszottunk a környéken, de... Jövőre több időt szakítunk majd Léva és környéke meglátogatására.
- Milyenek a rajongók Szlovákiában?
- Szépek, kedvesek... ahogy mindenhol. Nem fontos a koruk vagy a hajuk színe. A fő, hogy énekeljenek velünk!
- Mi szerettél volna lenni kisfiúként?
- Legelőször festő, aztán Forma 1-es pilóta és futballista is. De az éneklést sem dobnám el!
- Mit csinálsz, amikor éppen nem énekelsz?
- Azt, amit mások. A ház körül. Hobbim nincs, esetleg csak az alvás...
- Van valami, amit még soha nem kérdeztek meg tőled, és szívesen elmondanád magadról?
- Nem szívesen beszélek magamról, tehát nincs. De sokszor megtörténik, hogy a helyes válasz csak az újságíró távozta után jut eszembe, és akkor foghatom a fejem...
- Semmi gond, Cipő, néha nekünk, újságíróknak is csak a beszélgetés végén jut eszünkbe a helyes kérdés.
Május végétől arra vártam, hogy újra láthassam a Fiúkat, és november 30-án végre eljött az a nap. Győrbe érkezett a Republic, olyan helyre, ahova én is el tudtam menni.
A koncert nagyon jó volt! Háromszor majdnem elsírtam magam, annyira boldog voltam és annyira beleéltem magam néhány dalba. Először az Indul a mandulánál, azt hiszem, akkor fogtam fel, hogy ott vagyok, látom Őket, és hogy egy jó darabig ilyen nem lesz…
Aztán jött az Ezt a földet választottam, és annyira beleéltem magam, hogy megint könnybe lábadt a szemem. És a legjobb a Ne fuss el,… volt, mert egész koncert alatt mosolyogtam Attilára, reméltem, hogy viszonozza, de mindig elfordította a tekintetét. Végül ennél a dalnál rám mosolygott! Olyan örömteli érzés fogott el, abban a pillanatban nem érdekelt semmi más, pedig csak egy másodperc volt. Még azt is tudom, hogy melyik résznél történt. :)
A koncert végén hátramentünk az öltözőhöz, ott vártuk Zolit, hogy készíthessünk egy fotót Vele. Féltem, de nem tudom miért, hisz Zoli nagyon aranyos volt. Egyetlen mondatot mondott, de az az egy nagyon boldoggá tett, azóta is, ha csak rágondolok, jobb kedvem lesz, és mindent könnyebb elviselni: „Aztán írjál ám szépeket!”
Mikor kimentem apukámmal az épületből egy hatalmas vigyorral az arcomon :), még akkor is remegett a lábam. Mikor hazaértünk, nem tudtam volna magamat „lelőni”, nagyon fel voltam pörögve. Köszönöm ezt a szép estét a Fiúknak, és nagyon várom már a következő koncertet! :)
Azt mondják, a Fényes utakon lemez melankolikusabb lett, mint a megszokott. Nem értem
ezt, hisz számomra itt is vannak vidám dalok. Ez persze megint azért lehet, amit múltkor írtam, hogy nekem mást jelentenek a dalszövegek, dallamok, mint a szerzőnek, meg azoknak az embereknek, akik ismerik a Fiúkat.
Például a Volt néhány napom és volt néhány nevem engem mosolyra hangol. Olyan optimista, hogy „nélküled is jól megvagyok, nem kell, hogy velem légy csak azért, hogy ugráltass, és elvárd, hogy mindent úgy tegyek, ahogy te mondod”. Imádom!
A Hogy volt az Kubában? először nem tetszett. Megkaptam a lemezt, az összes dalt meghallgattam, de ezen úgy átsiklottam, talán egy percet, ha hallottam akkor belőle. Később elolvastam a szövegét, és újra meghallgattam. Aztán újra és újra. És kihallottam belőle valamit, amire az első alkalommal nem figyeltem oda. Az élménybeszámolóra, ami olyan hűen van leírva, elénekelve, hogy minden erőlködés nélkül magunk elé tudjuk képzelni a helyzetet.
Gyere közelebb, menekülj el, kicsi madaram, Te vagy a bűnjel… - ez valami isteni! Rajcs Renátától is imádtam, de most… Nagyon szeretem Cipő hangját, és olyan jól kifejezi azt a kettős érzést valaki iránt, mikor egyszerre szeretünk és gyűlölünk valakit, vágyunk rá és távolt tartjuk magunkat tőle.
Tündérkert- az első két sort én is mondtam már, csak nem ilyen szépen megfogalmazva. J
„Csak fájjon még hagyom,
Csak fájjon jó nagyon…”
- most is inkább hagynám, hadd fájjon az, hogy valaki megbántott, elhagyott, mint hogy ezt az ürességet érezzem, hogy hiányzik valaki, akit nem lehet pótolni.
Veled bármit- ez a másik, aminél a szám körkörös izmai (:D) menthetetlenül mosolyra állnak. J
Aki az én barátom- nagyon elgondolkodtatott, főleg az a sor, hogy „Aki az én barátom, mind idevaló…”, mert az a néhány barátom, aki van, mind több száz kilométerre él tőlem, és a legtöbbjükkel még soha nem találkoztam, csak MSN-en beszélgetünk, e-mailezünk, sms-ezünk. De a szívemben mind kapnak helyet, hisz Ők azok, akik vigasztalnak, ha bánt valami, szurkolnak, hogy a suliban minden jól menjen, és ez kölcsönös(gondolom nagyon szó szerint veszem a szöveget, na de nem baj).
Szexbomba- a kedvenc idézetem ebből a dalból: „…az élet nekünk csak ezt hozta, és kész.” Minek bánkódnánk idős korunkban azon, hogy CSAK ezt értem el az életben, CSAK azt kaptam meg, ha örülhetünk annak is, hogy legalább elértünk és kaptunk valamit?
A szív a kőre- olyan kérdéseket vetett fel bennem ez a dal, amik nem hagynak nyugodni. Anyuék, a tanárok mindig azt mondják, hogy ha felnövünk, majd más lesz. De ha ott leszünk a mostani jövőben jobb lesz vagy rosszabb? Ha jobb, mikor kezdődik el? Ha rosszabb, honnan fogjuk tudni, hogy mit rontottunk el, és hogy végleg elrontottuk-e a dolgokat, vagy helyrehozhatjuk még?
Jó reggelt jó reggel- ó, erről mit mondjak? J Annyira szeretem Zoli hangját és gondolatait, ahogy kifejezi magát, hogy oldalakat áradozhatnék róla. De most csak úgy szerényen: nagyon örülök neki, hogy ezen az albumon is énekel, úgyis olyan ritkán hallani a hangját. Az egyik kedvenc számom a Fényes utakon-ról.
Ima a gyermekekért- úgy szeretem a szülőkben, hogy a gyereküket mindig, de mindig maguk elé helyezik, mindent értük tesznek, mindig védik őket. És még értük is imádkoznak. S nem csak a sajátjukért, de az összes gyerekért… Elképesztően szép szám!
Némely dalokban a szerzők elég egyértelműen leírják érzéseiket, vágyaikat, bánatukat, én mégsem tudom értelmezni a dalszövegeket. Kivált belőlem valamit, felvidít, esetleg elszomorít, felkavar, vagy az arcomra csal egy „százas égő” vigyort. J De ezek az ÉN érzéseim, és nem tudok rájuk úgy gondolni, mint pl. Cipő vagy Zoli gondolataira. Persze tudom, hogy Ők írták, és oka volt, hogy azt írtak, amit, de nem ismerem Őket, nem tudhatom, hogy mit hogy értelmeznek, mi történt Velük… Ezért van az, hogy egy szomorú vagy gúnyos hangvételű szám néha felvidít, egy vidámnak szánt pedig elszomorít.
Ez a dal eleinte nem tartozott a kedvenceim közé, magam sem tudom, miért. Talán nem figyeltem oda eléggé, mikor először hallgattam, nem értettem a mondanivalóját. Aztán láttam egy Koncz Zsuzsa koncertfelvételt, és akkor megértettem. Megérttette velem az énekesnő elszánt arca, mely azt sugallta, hogy igenis, mindig újra kell kezdeni, nem számit, mi nem sikerült, ki bántott, nem adhatjuk fel az első nehézségnél, főleg akkor, míg fiatalok vagyunk, tele álmokkal, vágyakkal és nem utolsó sorban életerővel. Ha falba ütközünk életünk során, és nem romboljuk le, vagy kerüljük meg, sosem lehetünk boldogok, és 50 éves korunkra megkeseredett vénasszonyok és vénemberek leszünk, aki mindenkiben csak a hibát látja, és alig várja, hogy lássa más bukását.
Persze könnyű ezt mondani, tudom én, pedig én sem így élem az életem. Vegyünk egy konkrét példát: egy ideje nagy álmom, hogy beszélhessek Tóth Zolival. Pannonhalmán lett volna alkalmam odamenni Hozzá, jó kedve is volt, de én, „úgyis elsírnám magam” alapon nem mentem oda. „Majd Révkomáromban.” -mondtam. Tervezgettem, álmodoztam, készültem a találkozásra. Aztán Révkomáromban minden rosszul sült el: Zolinak fura hangulata volt, anyu sürgetett, hogy menjünk már haza… Mikor hazajöttünk, megfogadtam magamnak, hogy többé nem készülök semmire, hisz úgy se tudom megvalósítani, amit szeretnék. Ha úgy alakul, egyszer majd beszélek Vele, ha nem, hát nem. Dehát ez butaság, hisz majd meggebedek, hogy legalább 5 percet szánjon rám, de „mutatom a lazát”, hogy nem érdekel.
Ezek után felteszem a kérdést: mi jogon írok én ilyeneket az álmok megvalósításáról, ha magam sem hiszek benne?! Két választ találtam: az egyik az őszinte, a másik meg az, amit beadhatok annak, aki megkérdezi ezt tőlem. Az őszinte: szeretnék hinni magamban, abban, hogy nem kell, hogy minden mindegy legyen. A másik: nem akarom, hogy mások is elveszítsék az életbe vetett hitüket…
Vannak olyan Tóth Zoli dalok, amik mások, mint a többi, olyan értelemben, hogy mást váltanak ki belőlem. Ilyen nekem a Cédrus-ének, a Méz Áron kuckója és amit tegnap hallottam először, a Csak ezt a dalt.
Ez utóbbi (természetesen) azonnal megtetszett, és kb. milliomodszor gondolkodtam el azon, hogy vajon hogy lehet valaki ekkora zseni, hogy ilyet alkosson…Eddig is imádtam Zoli dalait, de a Csak ezt a dalt nagyon lenyűgözött.
Egyszer valami olyasmit írtam, hogy nagyon tetszik Zoli dalaiban az, hogy úgy bűvöl el minket, mintha szavalná a dalszöveget, a refrének pedig mindig pörgősebbek. Na, az Uzsedáré-uzsedom erre nagyon rácáfolt, hisz az egészet énekli és olyan meseszép, lágy és fülbemászó dallam kíséri a gyönyörű hangját, hogy nem birok betelni vele…
A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk
AJÁNLOM AZ OLDALT
