dantian
A Zene Értéke-s
Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei.
NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
 
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
 
Republic hírkereső
 
Menü
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

1. Ezer tél
2. Egy kicsit, még velem
3. Szemében a csillagok
4. Ez most a válasz
5. Levelem!!!
6. Nekem a tíz tiszta víz
7. Te edd meg a lekvárt!
8. Emberlelkű földeken
9. Száz arany kesztyű
10. Szép arcú jövő
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

11. Hová fut és hová szalad
12. Képlet
13. Hol a gyufám?
14. Minden árnyék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
előzenekar
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?

Extázis - http://extazisweb.hu/
Idiot Side - http://www.idiotside.hu/
Időgép - http://www.idogep.hu/
Keleti Front - http://www.keletifront.hu/
Piramix
Sid - http://www.sid.hu/
The Nihil - http://www.thenihil.com/
mindegy
egyiket sem
Republic (Attila - gitár, Zoli - dobok...)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
THE NIHIL
 
További kedvenc linkek
 
Republic fórum
Fórumok : Republic rajongók fóruma : Tiszta udvar, rendes ház (2008) Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
dantian

2008.11.07. 12:30 -

Mi a véleményetek az új albumról akár összességében, akár részleteiben?

[20-1]

dantian Előzmény | 2009.03.12. 18:33 - #20

Demokratikus Köztársaság (DEOL)


dantian Előzmény | 2009.02.03. 20:20 - #19

Nyereményjáték a www.zeneszoveg.hu-n! (találta: Sandy)

Mi Világunk Online


dantian Előzmény | 2009.01.23. 20:58 - #18

Z'ART-KOR és Pannon Lapok Társasága

 


dantian Előzmény | 2009.01.04. 13:35 - #17

zene.hu


dantian Előzmény | 2009.01.01. 21:00 - #16

FigyelőNet


dantian Előzmény | 2008.12.19. 21:03 - #15

szoljon.hu


dantian Előzmény | 2008.12.05. 18:55 - #14

Megérkezett az új Republic lemez (music.hu) (találta: Palkó)

rituka Előzmény | 2008.12.03. 20:18 - #13

az ujj albumrol van videó klipp ? ha valaki tud ezügyben valamit kérem írjon.kőszőnöm.


rituka Előzmény | 2008.12.01. 20:11 - #12

hello emberek,az én véleményem újj albumrol annyi...hogy a tavalyihoz képest sokkal de sokkal jobb. tőbb rajta az ugynevezett....cipős.....gyors szám.  ami engem nagyon megérintett az a -kék hotel- cimű szám. utána jőn az -ezer kincs ezer nyár-majd a  -róma-utánna a- hosszu haj hűlye zene- és a -balta száll.


dantian Előzmény | 2008.11.29. 22:41 - #11

A Republic takarítani kezdett - zoom.hu


dantian Előzmény | 2008.11.28. 17:48 - #10

PontFM 88.1


dantian Előzmény | 2008.11.22. 08:48 - #9

http://www.sopronirocks.hu/hirek/nyerd_meg_tiszta_udvar_rendes_haz


adryano Előzmény | 2008.11.17. 09:33 - #8

gondolatok az új lemez kapcsán itt is: http://zsivany.blogspot.com/2008/11/blna-meg-kismadr-utn-most-egy-balta.html


dantian Előzmény | 2008.11.16. 19:16 - #7

Hintőpor
Zoli kedves dallamai mosolyt csalnak az arcomra, a szólamát kiegészító hangszerek energiával teli, sodró lendületet adnak a dalnak. Felhőtlen hangulatú zenei játék, szeretem! Az idei Húsvét egyik napján a turnébuszban született, és a koncerteken folyamatosan fejlődött, szépült, miközben elsőre hallásra mindenkit elvarázsolt. Nevét még áprilisban kapta, amikor Cipő megkérdezte Zolitól a dal címét, aki hátranézett és elsőként az erősítője tetején lévő hintőporon akadt meg a tekintete.

Róma
Ritmusos kezdés után lendületes folytatás, dob, basszus, akusztikus hangszerek és egy röpke bevezető szólórész Zolitól, aztán Cipő énekét a ritmushangszerek emelik ki, hogy felhívják a figyelmet a mondanivalóra. Az átkötő rész ismét Zolié, egy másik gitár hangja fonódik össze vele, majd a refrén, ahol újra Cipőé a főszerep, hangszerek sokasága és gyönyörű vokál kíséri. Tomi szólója és ritmushangszerek hada építi tovább a dalt, majd újból a refrén, tele csodaszép zenei megoldásokkal. A dalszöveg Zoli gondolatvilágát idézi. Megszereztél mindent, ami az anyagi jóléthez szükséges, csak magaddal törődsz, aztán hirtelen rádöbbensz, hogy az élet múlandó, közeleg a vég, és te nem úgy élted a neked megadatott létet, hogy amikor el kell búcsúzni ettől a világtól, azt tiszta lélekkel tehesd meg. A víz a megtisztulást, a halált és az újjászületést szimbolizálja, az imaginációkban a tenger egyik jelentésköre ugyancsak a halállal kapcsolatos. Jézus megkeresztelkedésekor vízbe lépett...

Egy balta száll
Egyszerű, de jól kitalált, húzós gitártéma vezet minket végig a dalon, a refrént a ritmushangszerek mellett egy gitár vidám szólama színesíti, melybe később Cipő is beszáll, hallhatóan jó kedvvel. A szöveg értelmét ezidáig nem sikerült kiokoskodnom... aranyos nóta, szeretni fogom koncerten is, az előző két dallal együtt.

Ne válaszolj, ne kérdezz
Néhány gitárhang kíséri Cipő énekét, majd aláfestő jelleggel a többi hangszer is belép, hogy aztán a dal vége felé Tomi megörvendeztessen minket egy rövid, de kedves gitárszólóval, később pedig Cipőt kísérve, majd az alapdalamot cifrázva vigye a prímet. Itt is, mint minden Republic dalnál, érdemes odafigyelni a részletekre! Beleértve a Cipő átadott gondolatait, mert benne magunkra ismerhetünk...

Kék hotel
Pengetőzés, majd Csaba basszusa és Attila dobütései kísérik Cipő mélyen fekvő énekét, a többiek a háttérben maradva hozzák a ritmust, aztán a refrénnél belép a gitárkíséret és hangulati aláfestésként egy-egy sornál a zongora. Később Zoli pengetése emelkedik ki a hangkavalkádból, ami lassan elhalkul, hogy meghallhassuk a templomi karzatról halkan szóló orgona hangját... A dalszöveg Gráf Légrádi Balázs alkotása, de a dalban szereplő alapgondolat mindnyájunkat megérint.

Hosszú haj, hülye zene
Az album egyik meglepetése, kicsit jazzes, kicsis swinges, nem is tudom milyen zene, talán egy jókedvű jammelésből születhetett. A szöveg szorosan illeszkedik a dal ritmusához, együtt pörög vele, nem tudom, érdemes-e próbálkoznom a megfejtésével... :)

Párizsban
Párizst a világ legszebb városai közé sorolják, bohém és művészi, gyakran említik a szerelem városának is, talán ez ihlette meg Zolit. Gitárok csilingelő játéka, a basszusgitár halkan duruzsoló hangja mellett Attila halkan seprűzik a cinen, aztán felélénkül a ritmus és a szólóhangszert felváltja az ének ...álmodozó tekintete a távolba réved, képzelete szárnyán egy olyan világba repül, ahol nyugalom és béke, megértés és szeretet honol, ahol a tiszta lelkű szerelmesként majd boldog lehet a kedvesével és semmi nem zavarhatja meg ezt a csodálatos idillt. Aztán ritmushangszerek és dallamos basszus kíséretében belép Cipő jóval keményebb, élesebb hangja, mely elnyomja Zoli halk énekét és vokálját, mint a rideg valóság az álomvilágot. Újból Párizs, majd Cipő, aztán halk átvezető gitár- és basszusjáték után Zoli szólója lép be mintegy felülemelkedve a gondokon, aztán újból és újból a refrén, aztán a dal végén újra Zoli szólója, mely hirtelen ér véget.

A folyó ölel tovább
Az az igazság, nem ezt a sablonos dalt vártam Csabától, de úgy tűnik, a nagyközönség igényének kiszolgálása előbbre való. Így hát törődjünk bele, mert azért ebben a dalban is meg lehet találni az értékeket. Rádöbbenünk arra, hogy ha a rohanó életünkben nem pihenünk meg egy kicsit, és nem teszünk lépéseket a másik felé, hogy a felszínes emberi kapcsolataink igazi bensőséges viszonnyá váljanak, akkor később, amikor a másik eltávozik a földi világból, hiába is szeretnénk kapcsolatot teremteni vele, már nincs rá lehetőség. Pengetős, könnyű szóló, ritmushangszerek, zongora, dallamos basszusgitár kísérik Csaba énekét, aztán felhangosodik a zene, a térben mindenhonnan ezerszámra szóló hangszerek mellé bekapcsolódik Tomi gitárja, miközben a "késő" szó - mint figyelmeztetés - ég bele a tudatunkba, aztán lassan kilépnek a hangszerek, az utolsó hang is elhalkul...

Hami-hami, hami hami !!!
Ajaj... hát ez meg mi? Meglepő, habverő. Repülő, de merülő! A szöveg szorosan illeszkedik a pörgős ritmushoz, tele van meglepetésekkel, váratlan fordulatokkal, logikailag összefüggő részeket ne is keressünk benne.Vagy mégis? Úgy látom, a kulcsmondat ez: Nagy szar van a kirakatban... Zseniális! (Ha nem hiszel nekem, keress rá a neten a "fogyasztói társadalom" szókapcsolatra!) A zene is nagyon állat! Ha tombolni, ugrálni, gondoktól megfeledkezni van kedvem, csutkára tekerve hallgatom, első számú koncertnóta!

A fák az égig érnek
Ebben a dalban a hangszerek eleinte csak aláfestő szerepet kapnak, kiemelve az éneket, majd az elhangzó mondatok érzelmi töltéséhez szorosan kapcsolódva a zene összetettebbé, sokszínűbbé válik. A dal végén Tomi energikus szólója lassan elhalkul... Cipő és Szatai Gábor egymást bíztatva, egymásba kapaszkodva a tőlük megszokott érzelmi telítettséggel hangjukban fejezik ki az ismeretlentől, a valós világból való eltávozástól való félelmüket, miközben próbálják megérteni és egymásnak átadni az üzenetet, hogy amikor átérsz a végső kapun, egy olyan dimenzióba kerülsz, ahol többé nem terhelnek a földi problémáid, a megvilágosodást jelképező fehér fény körülölel és a magasból figyeled, hogy működik a világegyetem...

Ezer kincs, ezer nyár
A lemezmegjelenés előtt pár nappal hallottam először a rádióban, kedves dallama egyből megfogott és sejteni véltem, ki jegyzi a szerzeményt teljes egészében, és mint utólag kiderült, jók voltak a megérzéseim. :) Zakatoló gitárok, a dallamos basszus, dobok hozzák a tempót, amit Zoli szólórészei és apró, ide-oda eldugott gitárhangjai színesítenek, egy helyen az élet szépségét kifejezve Cipő hangját gyönyörű női vokál kíséri... A dalszöveg itt sem nélkülözi a hasonlatokat, szép költői képeket. Porból lettél és porrá leszel... és amikor rájössz, hogy ez az élet nem az, amit ifjú korodban elképzeltél magadnak, lógó orral bandukolsz örök vesztesként, magaddal cipelve a gondokat, bajokat, stresszeket, az előző életbeli (karmikus) tartozásaidat... viszont voltak, vannak és lesznek is még magasztos, szép, boldog pilanatok, csodák az életedben, amiért érdemes végigjárni ezt a hosszú utat.

A lassú képek városa
Ez az a dal, ami a legjobban megérintett a versnek is beillő szövege miatt. Gyönyörű a megfogalmazása, szinte látom, ahogy Zoli képzelete felépíti azt a nyugodt, csendes, tiszta és rendezett környezetű várost, ahol megtalálja a belső békéjét, ahova bármikor betérhet, ha a valóság túl sok terhet rak rá, és utána lelkileg megerősödve léphet ki a hétköznapokba. A dal zenei felépítése is az alapoktól indul, és egyre erősebb, teltebb, dinamikusabb hangzást ad, mint ahogy egy erős város a semmiből felépül...


rituka Előzmény | 2008.11.15. 12:43 - #6

sziasztok ,éva vagyok. nem szoktam internetezni ,de most kivételt teszek hogy elmondjam a véleményem az új albumrol. szerintem nagyon király, nekem nagyon tetszik, tőbb benne agyors szám és ez előny.ez tényleg egy tiszta udvar rendes ház.kőszőnjük republic


palko Előzmény | 2008.11.15. 10:38 - #5

Lemezértékelés bővebben:

http://pityimpalko.awardspace.com/blog.php?id=85


fitosmanni Előzmény | 2008.11.13. 21:18 - #4

Tiszta udvar, rendes ház :)

Hűűű... ha az előző lemezre azt mondtam, hogy jó, akkor igazán nem tudom, hogy erre mit mondjak. Erre a lemezre egy rossz szava nem lehet senkinek, hisz tele van új, nagyon eredeti dalokkal, mind a szövegek, mind a hangszerelés tekintetében, és mégis mind, egytől egyig ismerős, mert mindenikben ott van az a megszokott, egyedi Republic-stílus, amiről olyan könnyen felismerni a dalaikat.

Először is a Hintőporról. Rögtön felismertem, mikor meghallottam, hogy ez az a bizonyos, amit koncerteken is annyit hallottam és megszerettem. :) A lemezen valamivel gyorsabb, mint ahogy megszoktuk, de ez csak még vidámabbá teszi szerintem, olyannyira, hogy bekerült azok közé a dalok közé, amik hallatára határtalan jókedv és optimizmus tölt el.

A Róma c. dalt először elkönyveltem magamnak, mint aranyos, derűs számot, aztán minél többször hallottam, annál gyorsabban változott a véleményem. Nem is annyira vidám dologról szól. Szerintem arról szól, amikor valaki ráeszmél, hogy a környezetében nincs minden rendben, de erre csak kicsi, jelentéktelennek tűnő jelek utalnak, amit a legtöbb ember nem is venne észre, vagy nem akarja észrevenni, mert valahogy jobb, könnyebb hinni azt, hogy minden nagyszerű, mint belátni az ellenkezőjét és tenni azért, hogy a helyzet változzon ("nézni tudnál messze néző szemmel, úgy, ahogy már rég nem néztél"). Mikor aztán meglátta és tudatosította, hogy mi van a tökéletes álca mögött, nem könnyű tőle szabadulni. Szóval szerintem ez igenis egy komoly, elgondolkodtató dal, mondanivalóval.

Egy balta száll – csak ennyi: szerelem első hallásra. :)

Ne válaszolj, ne kérdezz – amikor az ember érzi, hogy fiatalkori álmait már nem válthatja valóra, hogy a múló idő bizony őt sem kímélte és hogy eltékozolta az életét, mert nem volt ideje azokra az emberekre és dolgokra, akik és amik fontosak voltak számára, nos, ilyenkor jó, ha van mellette valaki, aki igazán ismeri, aki mellett önmaga lehet, aki őszintén szereti...

Kék hotel – igazából még mindig nem tudom szavakba önteni azt az érzést, amit először éreztem, mikor felfogtam, miről szól a dal és mit akar Cipő és Gráf Légrádi Balázs mondani. Nagyon igaz dal, és ha mindenki, aki majd hallani és ismerni fogja, elgondolkodik rajta, talán egy kicsit sikerül majd megváltoznunk, és a Kék Hotelben kezet foghatunk Istennel...

A Hosszú haj, hülye zene c. dal egy kicsit furcsa volt elsőre, de mára már nagyon megszerettem a kis viccest. :)

A Párizsban refrénje egy kicsit A vonat legutolsó kocsiján c. dalra emlékeztet. A „majd Párizsban lesz minden jó” hallatára azt éreztem, hogy valahol messze új életet lehet kezdeni akkor is, ha már minden elromlott, e mellett viszont ott volt egy kis düh is, hogy miért kell újra kezdeni megint mindent, miért nem lehetett jó elsőre? Az egyik kedvencemmé vált ez a dal.

Csaba megint egy nagyon szép szerelmes dallal kedveskedett nekünk, ezúttal egy kihűlt szerelemről énekel nekünk A folyó ölel tovább c. dalban. Nagyon szeretem az Ő dalait (is), de úgy gondolom, hogy a Szexbomba inkább volt önmaga, mint a szerelmes dalai, mert az vidám, optimista dal, pont mint Csaba, aki koncerteken is mindig mosolyog és hülyéskedik. :)

Hami-hami, hami-hami – próbáltam a szövegét részekre szedni, de nem igazán sikerült, mert ez így egészben jó, ha a zenét is hozzávesszük, akkor pedig tökéletes. :) Szívesen hallanám koncerten is (mondjuk november 28-án Győrben :-D).

A fák az égig érnek c. dalban nagyon tetszik Cipő és Szatai Gábor együttese, nagyon jól ellensúlyozzák egymást. Az egész dal, úgy, ahogy van gyönyörű, de pár részt kiemelnék. Ezek olyan részek, amik első hallás után ott visszhangoztak a fülemben és sehogy se tudtam tőlük szabadulni.
"A harc, szép vagy mindig
Ne félj, ne győzz le senkit(...),
A földön túl az életen
Ott kezdődik minden
"
Ha valamit el akarunk érni, küzdenünk kell érte, mert nagyban befolyásoljuk a jövőnket azzal is, hogy elérjük-e, amit szeretnénk, vagy beérjük valami mással, kevesebbel. Ez a harc mindig szép, mert tudjuk, hogy megdolgoztunk a sikerért, és ha esetleg mégis bukás a vége, a kétségbeeséstől megvéd a tudat, hogy rajtunk igazán nem múlt a dolog végkimenetele, a szerencsétlen végkifejletet talán egy "felsőbb hatalom" befolyásolta.

Ezer kincs, ezer nyár – ez a dal szerintem a múló időről és az eltékozolt életről szól.
"A föld majd mindent visszakér
M'ért hitted el, hogy valamit ér
"
Vagyis porból lettél és porrá leszel, mindegy, mit teszel addig, a végén úgyse számit majd semmi.
"Kamrák sötétjében lapul
Csillan eléd váratlanul
"
A sok rossz dolog mellett néha azért történik egy-egy váratlan jó dolog is, ami egy pillanatra elfeledtet mindent, ami bánt.
"Ezer nyár
Csak szerelem ez már
"
Az idő elmúlt és már nem változtathat rajta, már minden így marad.

A lassú képek városa – az egész dalnak van valami elbűvölő, megfoghatatlan, nyugodt bája, ami miatt szégyellem rá azt mondani, hogy szép, mert ez nem szép, ez túl van azon... ha a Mennyben zene szól, egészen biztos vagyok benne, hogy az ilyen. Nagyon szép dal arról, hogy Zoli számára mit is jelentenek az álmok: egy olyan helyet, ami mindig visszavárja, ahol igazán jól érzi magát, ahová elbújhat a gondjai és félelmei elől, ahol minden szép és nyugtató.

Mindent összevetve, mégegyszer: az új lemez fantasztikus lett, azt gondolom, a Fiúk bebizonyították, hogy még mindig ugyanolyan jók, mint tizennyolc éve egyfolytában. Az meg egy külön plusz, hogy Zoli két dalt is énekel. :)


dantian Előzmény | 2008.11.12. 20:09 - #3

Az Index fórumon is megjelent már néhány hozzászólás a témával kapcsolatban: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9046779


palko Előzmény | 2008.11.11. 19:45 - #2

Sziasztok!

Lemezértékelésem 1-10-ig:

1. Hintőpor 7
2. Róma 7
3. Egy balta száll 8
4. Ne válaszolj, ne kérdezz 6
5. Kék Hotel 9
6. Hosszú haj, hülye zene 8
7. Párizsban 7
8. A folyó ölel tovább 4
9. Hami-hami, hami-hami 5
10. A fák az égig érnek 4
11. Ezer kincs, ezer nyár 6
12. A lassú képek városa 5

Lehet vitatkozni.:)

dantian Előzmény | 2008.11.07. 12:30 - #1

Mi a véleményetek az új albumról akár összességében, akár részleteiben?


[20-1]

 
.
Indulás: 2005-04-12
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
EXTAZIS

Legközelebbi koncertek:

2013.12.06. 20:00 Budapest PeCsa Cafe
2013.12.07. 20:00 Parádóhuta Hubertus

ClassFM interjú

Rádió Eger interjú



Extazis interjú Tuza Róberttel (2012)
Eger City Rock'n'Roll- Interjú az EXTÁZIS Zenekarral




Az EXTAZIS végre stúdióban!





 

 





SZÉKKUTAS KONCERTBESZÁMOLÓ 2011.07.08.
RADOSTYÁN VIDEÓ 2011.06.10.
MISKOLC FOTÓK 2011.05.13.
HANGTÁRNOK koncertbeszámoló 2010.12.04.

Extázis

HANGTÁRNOK beszámoló





A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub

A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk

 

 
THE NIHIL 2009

budapesti képek! új videók!
******************************
dunaföldvári képek!

 

 
Kedvenc Republic zenész
Kíváncsi vagyok arra, ki a legeslegesleges... :)
Kedvenc Republic Zenész

Cipő
Csaba
Tomi
Attila
Zolika
Bandi
Gábor
Gulyás Feri
Brúnó
Éljen Béla ;)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Greg erősítői
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!