dantian
A Zene Értéke-s
Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei.
NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
 
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
 
Republic hírkereső
 
Menü
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

1. Ezer tél
2. Egy kicsit, még velem
3. Szemében a csillagok
4. Ez most a válasz
5. Levelem!!!
6. Nekem a tíz tiszta víz
7. Te edd meg a lekvárt!
8. Emberlelkű földeken
9. Száz arany kesztyű
10. Szép arcú jövő
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

11. Hová fut és hová szalad
12. Képlet
13. Hol a gyufám?
14. Minden árnyék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
előzenekar
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?

Extázis - http://extazisweb.hu/
Idiot Side - http://www.idiotside.hu/
Időgép - http://www.idogep.hu/
Keleti Front - http://www.keletifront.hu/
Piramix
Sid - http://www.sid.hu/
The Nihil - http://www.thenihil.com/
mindegy
egyiket sem
Republic (Attila - gitár, Zoli - dobok...)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
THE NIHIL
 
További kedvenc linkek
 
Republic fórum
Fórumok : Republic rajongók fóruma : Republic klubok a MYVIP-en :) Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
dantian

2008.12.23. 18:06 -

Republic klubok a MYVIP-en :)

[12-1]

dantian Előzmény | 2009.07.22. 18:18 - #13

Zsolt 2009.07.21. 14:18
Szia Kati!:) Már elég régen beszélgettünk!Hogy vagy? Az íráshoz a Republic koncertek is úgyan olyan jók mint a Kárpátia is!:)

Katalin 2009.07.21 15:00
Szia Zsolti:)Én is rég láttalak..köszi most pörgök ezerrel és délután megyek strandolni vagyis este várom..asszem ennyi megvagyok.és veled mi újság???

dantian 2009.07.21 17:35
Katalin, kérlek, magánbeszélgetésre a faliújság helyett használd Zsolt fotója melletti fekete téglalapban található kis boríték piktogrammot, Zsolt, Te ugyancsak!

Margit 2009.07.21. 23:32
Sziasztok! Örülök hogy van élet a klubban de csatlakozom Kriszti véleményéhez. Ezeket beszéljétek meg priviben. Köszi.

lucifer 2009.07.22. 13:26
sziasztok.... húúú-haaaa!!! van ám klubb rendörséged ibolya!!! gyerekek kedves margit! kedves krisztina!!! ugyan már!!! mit zavar az titeket hogy megkérdezi a hét pettyes katica bogár a zsolti öcsémtől hogy hogy van??? mi van napszúrást kaptatok??? .............................. szia zsolti!!! mesélj hogy vagy??? hogy álsz a macskákkal???? pacsi! szia hét pettyes katica bogár!!! mesélj hogy vagy??? köszönöm a millió puszit!!! én is millió beléd.. gyerekek.. ne hogy már a fika egye meg az ovodást!!! na most engem is megkértek???? hmmm .... bi-bi!!! de én gyökér vagyok és csak a klubb tulajnak vagyok hajlandó engedelmeskedni!!!! :-))

dantian 2009.07.22. 15:39
Upssz... Ibolya egyeduralma már a múlté. Nézd csak meg! :)

Lázár Ibolya 2009.07.22 17:05
[389]Lázár IbolyaKrisztaHernádEDDIG SEM VOLT EGYEDURALMAM,A TÖBBI KLUBOMBAN SINCS,IDIÓTÁK NEKEM NE FIRKÁLJANAK,MINT TE!!!!!!!!!PÁÁÁÁÁÁÁÁ KIS MAJOM!!!!!!!!!!!!!!!
MAJOM KISASSZONY NEM VESZED ÉSZRE,HOGY UTÁLLAK BENNETEKET AZÉRT NEM KELLETT A KLUB SEM,HAMAROSAN NEKED IS LETÖRIK A SZARVAD,JÓ PUSZTULÁST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!A KÁRPÁTIA TÖBBET ÉR MÁR NEKEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


dantian Előzmény | 2009.03.07. 16:44 - #12

Ibolya kitörölte a faliújságról azokat a hozzászólásokat, melyek a hazugságaival szembesítik őt, és kidobta a klubból Krisztinát és Justint. Ismerős nekem ez a jelenség... Hol is láttam már ilyesmit? :)

interjú :)

Ibolya újabb moderálása:

Ibolya 2009.04.21. 19:18
KONCERTEK.KÉZDIVÁSÁRHELY SPORTCSARNOK ÁPR.24.ÉN 20ÓRAKOR ERDŐSZENTGYÖRGY FŐTÉR 25.ÉN20 ÓRAKOR EGERE STERHÁZY FŐISKOLA 30.ÁN 21 ÓRAKOR SALGÓTARJÁN TÓPARTY FESZT MÁJUS1-3 IG,MÁJUS 1 ÉN19 30-21 1NAP 19 ,30 TÓL21 ,30IG KONCERT

Vanda 2009.04.22 14:49
Moderált szöveg

Ibolya 2009.04.22 17:53
MERT MI BAJOD? NEM HISZEM EL,HOGY MINDEMBE BELE SZÓLSZ
...

Lázár Ibolya 2009.05.29. 12:36
SZIASZTOK,HAZAJÖTTEM ÉS LÁTOM MENNYIEN LÉPNÉNEK BE,SZAVAZZATOK,MERT AKKOR ŐK NEM LESZNEK TAGOK,NINCS MÉG ANNYI ERŐM,HOGY ENNYIT SZAVAZZAK.

Zsolt 2009.05.29. 14:37
Szia Ibolya!Szavaztam majd mindre majd megnézed a szavazásokat!

Lázár Ibolya 2009.05.29. 16:13
OKÉ ZSOLT,NEM HISZEM,HOGY A TÖBBI TAG NEM ÉRNE RÁ,MINEK VANNAK AKKOR ITT A NAGY SEMMIÉRT CSAK

Zsolt 2009.05.29. 16:19
Hát igen Ibolya jól mondod!

Lázár Ibolya 2009.05.29. 16:24
TUDOM,ÉS MÁR MARHÁRA UNOM,MÁST SEM CSINÁLOK 2 ORÁJA CSAK BEENGEDEK VAGY KIZÁROK VALAKIT

Zsolt 2009.05.29. 16:34
Hát igen Ibolya,pár nap alatt jó pár szavazás össze jött míg nem voltál!

Lázár Ibolya 2009.05.29. 16:37
HÁT IGEN,DE MÁR CSAK 7 SZAVAZÁS VAN UTÁNA HÚZOK EL A KLUBTAGSÁGAIMBAN INNEN,OTT LEGALÁBB IRUNK EGYMÁSNAK TÖBBET

Zsolt 2009.05.29. 16:41
Értem Ibolya!

Lázár Ibolya 2009.05.29. 16:42
VÉGEZTEM HÁLA ÉGNEK,MEGYEK EL INNEN

Dávid 2009.05.29. 21:23
Mi a jóistenért nem lehet úgy megcsinálni, hogy bárki beléphessen aki akar? Minek kell szavazás? Aki szereti a Republicot, az belép, aki írni akar az üzenőfalra, az ír, aki meg csak olvassa, az meg olvassa!!! A másik meg mi az hogy: "MÁST SEM CSINÁLOK 2 ORÁJA CSAK BEENGEDEK VAGY KIZÁROK VALAKIT" Miért kell valakit kizárni egyáltalán?:@ Vicc...

Zsuzsa 2009.05.29. 22:48
Sziasztok ! Jöttem az élménybeszámolómmal a tegnap esti Republic buliról szerettem volna hírt adni . De most , hogy láttom ezt a ki - be engedéseket elment a jókedvem ettől a klubtól . Ez nem a Republicosok klubja - ? - !!!!!! Az igazi rajongók ma is arról beszélnek amit áttéltünk az éjjel Békéscsabán a fergeteges hangulatú koncerten . Itt szó sincs koncertélményekről - nekem itt nincs tovább keresni valóm . További jó csevegést kívánok . - kiléptem - üdv mindenkinek .

Krisztina 2009.05.29. 22:58
Sziasztok! Tényleg, miért ne lehetne csak úgy beengedni a rajongókat? Végül is mindenki azért jön ide, mert szereti a Republicot! Vagy nem?

Zsolt 2009.05.29. 22:59
Üdv Dávid!Írtam neked az előbb ide a klubba.de nem küldte el,szerintem meg fontos a szavazás,nem majd úgy van be állítva a klub hogy akárki csak úgy be léphet,akkor mi lenne itten!Éppen hogy nagyon is ki kell szürni azokat akik nem a klubba és így semmilyen rock klubba nem valók!Nem majd az akár milyen Disco klub tagokat nem sorolom miyleneket,taggá minősítjük,minden klubbnak kell egy minőséget tartania!És ez nagyon nem vicc,ha azt hiszed akkor nem jól gondolod az egészet!!!

Dávid 2009.05.30. 01:34
Az előző hozzászólásra csak annyit, szeretnék mondani (és ezzel remélem mindenki ért mindent, hogy mire gondolok) : "Szerencsére a zenénk sem korosztályhoz kötött, hiszen a Republic stílusa az, hogy "nincs stílusa"." - Cipő '95 Szóval, az hogy valaki finn népdalokat, vagy Muszorgszkijt hallgat és netalántán nem "rockot" mint ahogy én se éjt-nappallá téve ezt teszem...(sőt)...az is azt gondolja, hogy ez a klub arról szól(vagyis szólnia kéne), hogy aki szereti ezt a zenét az belép, függetlenül attól, hogy milyen ízlése van zenei téren egyébként... Részemről a téma lezárva...:)

Lázár Ibolya 2009.05.30. 07:29
azért van igy mert a másik 2 klubba is kell jóváhagyás,igy nem tudsz irni vagy mi,hisz Te tag vagy

Lázár Ibolya 2009.05.30. 07:42
SZIA ZSOLT KÖSZI,HOGY LEIRTAD AMI AZ IGAZSÁG,JÓ HÉTVÉGÉT KIVÁNOK

Lázár Ibolya 2009.05.30. 07:43
NEKED SEM KELLETTVOLNA MEGSZÓLALNI,HISZ SOHA NEM IRSZ

Lázár Ibolya 2009.05.30. 07:46
AKINEK NEM TETSZIK VALAMI NYUGODTAN KILÉPHET,NEM KÖTELEZŐ ITT LENNI,VAN MÁSIK 2 KLUB AHOL JOBBAN ELVAGYTOK,

Lázár Ibolya 2009.05.30. 07:52
LÁTOM MÁR CSAK EGYIK KLUBBA KELL ENGEDÉLY A BELÉPÉSRE,ÉN AKÁRHÁNYSZOR BEAKARTAM LÉPNI MINDIG KISZAVAZTATOK,AKKOR ÉN MIÉRT NE TEHETNÉM MEG

Lázár Ibolya 2009.05.30. 12:25
SZAVAZZATOK,MERT ÉN NEM FOGOK

Vanda 2009.05.30. 12:34
Moderált szöveg

Dávid 2009.05.30. 12:48
D:D:D Gratu Vanda tök igazad van:D:D:D

Lázár Ibolya 2009.05.30. 12:50
PÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Lázár Ibolya 2009.05.30. 12:51
HA TE IS MENNI AKARSZ INDULHATSZ

lucifer 2009.05.30. 17:49
sziasztok! bébi! látom tanultál valamit!!! ne sajnáld ha 500 embert kel kidobni tedd azt!!! idiótákkal sose vitatkozz!!! kár rájuk az időt pocsékolni!!! És nem elég csak égni: Fagyot is bírni kell, Ki acél akar lenni, Suhogni élivel. szólj azt segitek! ;-) cupp

Lázár Ibolya 2009.05.30. 18:24
SZIA LUCIFER!CSAK MOST TUDOK IRNI NEM VOLTAM ITTHON,TŐLED SOK MINDENT TANULTAM MÁR,AMIT KÖSZÖNÖK,IGAZAD VAN NEM SAJNÁLOK SENKIT,ÉS SZÓLOK HA GONDOM VAN!PUSSZ NEKED

lucifer 2009.05.30. 18:30
éppen most írtam a dávid gyereknek egy barátságos levelet ha netán ír neked kérlek tájékoztass.... kiváncsi vagyok!!! :-))) cupp

Lázár Ibolya 2009.05.30. 19:21
OKÉ,KÖSZÖNÖM,PUSSZ

lucifer 2009.05.30. 20:01
ne köszönd!!! :-)) csak azért segitettem mert láttam milyen durva indokot irt a jelentkezéséhez!!! "vegyetek vissza beakarok szólni az ibolyának" vagy valami ilyesmi volt.. hát ez nálam kiverte a biztit.. a másik lapomról irtam neki pár szót.. igaz válaszra nem méltatott de az üzit elolvasta és kitörölte és itt is visszavonta a jelölését !!! :-))) hát....

Lázár Ibolya 5209.05.30. 21:58
SZIA,NEKEM NEM IRT SEMMIT SEM Ő SEM A VANDA,PEDIG EGÉSZ NAP SZEMÉTKEDTEK LEVÉLBE,REMÉLEM BÉKÉN HAGYNAK MÁR MÉG A KRISTÓF KRISZTÁT KELL ELPATEROLNOM,UTÁNA AKI BESZÓL MINDNEK UTILAPU.PUSSZ

Krisztina 2009.05.30. 22:15
Sziasztok! Szia Ibolya! Nem emlékszel pár napja miről beszélgettünk MSN-en? Akkor annyira más, sokkal kedvesebb voltál... én szeretek veled beszélgetni, értelmes, okos asszonynak talállak, csak időm nincs arra, hogy mindig írjak ide a faliújságra. Képzeld, összejöttem egy fiúval, és az ő baráti körével megyünk most mindenfelé kirándulni, és még Republic koncerten is voltunk Tárnokon, és megyünk Szigetszentmiklósra és Ürömre is! A koncerteken elől vagyunk és összekapaszkodva jókat ugrálunk, és minden annyira de annyira jó! Majd még mesélek!

Margit 2009.05.30. 22:30
Sziasztok! Nem nagyon szoktam írni csak olvasgatom a faliújságot de most megkérdezném lemaradtam valami érdekes dologról? Mi volt a moderált hozzászólás? Margit

Lázár Ibolya 2009.05.30. 23:06
SZIA,DE EMLÉKSZEM,MÁS VOLTAM,CSAK UTÁNA BETEG LETTEM TEGNAP JÖTTEM HAZA A KORHÁZBÓL,KEDDEN VITTEK BE.ÖRÜLÖK,HOGY VAN MÁR NEKED IS BARÁTIKÖRÖD,ÉS,HOGY VAN BARÁTOD,TUDOD ÉN INKÁBB MÉG EGYEDÜL AKAROK MARADNI,ÉN TUDOM,HOGY JÓK A KONCERTEK HISZ MÁR JÓ SOKSZOR VOLTUNK,ÉS REMÉLEM MEGYÜNK IS MÉG AZ IDÉN PÁRSZOR,DE NEKEM ELSŐ A KÁRPÁTIA,UTÁNA A REPUBLIC. HA LESZ IDŐD MAJD BESZÉLÜNK!

Lázár Ibolya 2009.05.30. 23:08
SZIA!SOK VITA VOLT AZÉRT MODERÁLT!

lucifer 2009.05.30. 07:15
sziasztok..... szia margó! szia krisz! szia ibolya! a krisztinát ne paterold el, hagyd meg nekem kérlek majd én megpróbálom megszeliditeni!!! :-))) nem annyira vadmacska mint amenyire mutatja magát! hisz látod egyből átváltott más stilusra... :-))) cupp

Lázár Ibolya 2009.05.31 08:21
SZIA LUCIFER!IGAZD VAN,Ő MARAD,DE AKI BESZÓL MÁRIS MEGY.PUSSZ SZÉP NAPOT

Lázár Ibolya 2009.05.31. 08:37
AMIÉRT A MÁSIK KRISZTA MEGINT KISZAVAZTATOTT A REPUBLIC RAJONGÓKTÓL,INNEN IS SZÁLLNAK MA JÓ PÁRAN,NEM IS AZÉA SZEMÉTÉ A KLUB NEM TUDOM MIRE VERI A NYÁLÁT


dantian Előzmény | 2009.03.01. 17:24 - #11

Zsuzsa 2009.03.01 10:01
Sziasztok Republicosok ! Szép vasárnapot kívánok mindenkinek. Ibolya jó a kérdésed - nem sokat pihenek , de itthon vagyok hétvégén ez a lényeg. Látta valaki a Nap Kelte műsorban szombaton Cipő riportját ? Tanulságos volt a nyilatkozata . És persze jó volt őt láttni - hallani.
üdv mindenkinek
Zsuzsa

Lázár Ibolya 2009.03.01 11:15
SZIASZTOK,SZIA ZSUZSI!A FENÉBEN ,MEM KAPCSOLTAM BE A TV,T IGY NEM LÁTTAM ŐT!PEDIG JÓ LETT VOLNA,MIKET MONDOTT?SZÉP VASÁRNAPOT NEKED IS!

Krisztina 2009.03.01. 17:16
Hogyhogy nem tudod, mit mondott Cipő? Hát kérdezd meg tőle! Te bármikor felhívhatod telefonon, sőt, meg is látogathatod az otthonában! Neked biztos még a kórházi tartózkodása legapróbb részleteit is elmondta, hiszen te nagyon jó barátja vagy, nem igaz?

Lázár Ibolya 2009.03.01. 17:47
IGAZ KRISZTINA!CSAK A TV BEN IS SZERETTEM VOLNA LÁTNI,MOST HIVJAM FEL HOGY MIT MONDOTT?

Krisztina 2009.03.01. 20:05
Igen. Várjuk a bizonyító erejű audiófelvételt a telefonbeszélgetésről, és azt a videóanyagot is, amit Cipő meglátogatásakor készítettél! Még valami: köszönettel veszem a soron következő hernádi koncertre való meghívásodat, gondolom, semmi akadálya annak, hogy koncert előtt vagy után bemutass engem a fiúknak, és a zenekarral közösen eltöltsünk egy kis időt az otthonodban, mint ahogy azt előzőleg említetted.

Lázár Ibolya 2009.03.01. 23:03
VÁRLAK MAJD A FALUNAPON,HA JÓL OLVASTAD VOLNA A KAMERÁM ITTHON MARADT.DE A FIÚK ELJÖNNEK HOZZÁM MAJD BIZTOSAN ÉS AKKOR TE IS MEGISMERHETED ÖKET

Krisztina 2009.03.02. 16:42
Az a baj Ibolya, hogy mindez csak a te fantáziádban létezik...

Zsuzsa 2009.03.02. 19:00
Szervusztok Republicosok ! Kellemes hetet kívánok mindenkinek . Időm ugyan kevés , rohangálok munkában de be néztem közzétek . Ibolya ::: a Cipő riport műsorát nézd meg a neten a Tv archívumában ott van . Nap Kelte / szombati műsor / Rokonaimtól is kaptam új anyagot , Hajdúböszörményben vol ( február 16 -án , ) a Republic egy disznótoros napon vettek részt ahol nagyon jó híreket mondtak a fiúkról . Aztán a Pécsi koncertről is érkeztek jó hírek . Hát azt hiszem ez bizonyítja , hogy kedvencünk Cipő egészségi állapota jobb .
üdv szeretettel
Zsuzsa

Lázár Ibolya 2009.03.02. 21:20
UGY LÁTOM NEM BIRSZ MAGADDAL TE SEM,FOGD MAGAD ÉS HÉTVÉGÉN GYERE EL SOK ÉRDEKESET MUTATOK,UTÁLOM A KÉTELKEDŐ EMBEREKET

Lázár Ibolya 2009.03.02. 21:23
SZIA ZSUZSI,MEGNÉZEM MINDJÁRT,ÉN IS NAGYON ÖRÜLÖK,HOGY CIPŐ JÓL VAN,MOST ÉRTEM HAZA A MELOBOL,OLYAN ROSSZ EZ A HÉTFŐI NAP,SZIA

Krisztina 2009.03.02. 22.10
Most hétvégén nincs időm téged meglátogatni (az OKJ vizsgára készülök, és ez minden szabadidőmet elveszi), de itt a faliújságon beszámolhatnál arról, pontosan miféle érdekes dolgokat akarsz mutatni nekem...

Lázár Ibolya 2009.03.03. 21:43
SZEMÉLYES DOLGOK

Krisztina 2009.03.03. 22:01
Más nem láthatja ezeket a relikviákat? Ugyanitt a faliújságon nemrég annyit dicsekedtél másoknak is azzal, hogy milyen jó kapcsolatban vagy a fiúkkal, itt az ideje, hogy közszemlére tedd a kincseidet!

Zsuzsa 2009.03.04. 05:36
Jó reggelt Republicosok mindenkinek ! Látom folyik a párbeszéd Krisztina - Ibolya között ! Kíváncsan várom a végeredményt a témát illetően . Legyen szép napotok . üdv Zsuzsa

Lázár Ibolya 2009.03.04 09:21
NEM MINDENKI LÁTHATJ,AZÉRT HIVTALK,DE HA NEM HÁT NEM,TÖBBET ERRŐL NEM AKAROK OLVASNI
SZIA ZSUZSI,SZÉP NAPOT,ÉN IS KIVÁNCSI VAGYOK MIKOR SZÁNJA RÁ MAGÁT,HOGY ELJÖJJÖN,ÉN EZT A TÉMÁT BEFEJEZTEN VELE,SZIA

Justin 2009.03.04 21:57
Én miért nem láthatom azokat? Dicsekedsz, kérkedsz a zenekarral való állítólagos személyes kapcsolatoddal, fölényesen közlöd, hogy te mindenkiről minden aktuális információt előbb tudsz meg mint mások, most pedig rejtegeted azt, amit máskor kérés nélkül, csupán a felsőbbrendűséged fitogtatása érdekében közszemlére tennél?

Lázár Ibolya 2009.03.05 09.57
NEM RAKOM FEL,ENNYI,NEM AKAROK ERRŐL IRNI MÁR MONDTAM,
NÉZEGESD AZOKAT A KÉPEKET AMIK FENT VANNAK,

Justin 2009.03.05 17:37
Akkor pedig egy szavadat sem hiszem, de más sem, ezek után... :)

Lázár Ibolya 2009.03.05 21:37
AKKOR LEGYÉL HITETLEN,ÉS NEM KÖTELEZITT LENNI VAN TÖBB KLUB LEGYÉL OTT IS TAG

dantian Előzmény | 2009.02.16. 00:37 - #10

koncertlista 2000-2006

koncertlista 2007-2008

Keressétek már Ti is ezt a Hernád nevű pest megyei kis falut (Ibolya ott lakik) a koncertlistában, mert én nem találom! :)

ibolya (13)


dantian Előzmény | 2009.02.15. 23:36 - #9

Zsuzsa 2009.02.14 18:45
Szia Ibolya ! És sziasztok Republicos társaim mindenki !
Köszönöm kérdésed , jól vagyok -sokat hajtok - de a melóból élünk , gondolom ti is így vagytok ezzel ?
Hát én féltem kicsit Cipőt a Pécsi koncert miatt ( kissé korán van ) nehogy visza esen .
Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek szeretettel
Zsuzsa

Lázár Ibolya 2009.02.14 20:26
SZIAZSUZSI!REMÉLEM MÁR NEM ESIK VISSZA A BETEGSÉGBE,ÉN IS MONDTAM NEKI ,HOGY KORAI,DE AZT MONDTA MÁR MINDEN OKÉ!ÉN AZÉRT FÉLTEM ŐT!!!!!!PUSZI NEKED

Zsuzsa 2009.02.4 22:36
Legyen is minden oké !!!! Ez nekünk is ok lenne . puszantás neked Ibolya szeretettel
Zsuzsa

Krisztina 2009.02.14 23:57
De jóóóó! Ibolya, Te ismered személyesen Cipőt? És úgye ők minden évben játszanak a falutokban?
Akkor biztos meg is vendégeled a fiúkat! Bográcsolás, tábortűz szokott lenni? Mit szeretnek enni és inni?
Szoktak nálatok sokat nevetni, gitározni, énekelni?

Lázár Ibolya 2009.02.15 20:52
SZÉP ESTÉT ZSUZSI ÉS KRISZTINA,ÉS A TÖBBI KLUBTAGNAK IS!MÁR 6 SZOR IRTAM REGGEL ÓTA DE NEM KÜLDI EL,HÁL ISTENNEK JOL ISMEREM ŐKET ,SZERETNEK ENNI,ZENÉLNI NEM ZENÉLTEK CSAK EGYÜTT ÉNEKELTÜNK UTÁNA MENTÜNK A KONCERTRA,CIPŐ EGYÁBKÉN IS CSAK 1 ENERGIAITALT MEG 1 POHÁR PEZSGŐT ISZIK FELLÉPÉS ELŐTT,NAGYON JÓL ÉREZTÉK MAGUKAT NÁLUNK,REMÉLEM AZ IDÉN IS JÖNNEK MAJD!TEGNAP MEG KÁRPÁTIA KONCERTEN VOLTUNK KECSKEMÉTEN,AZ IS NAGYON JÓ VOLT!!!!!!!HOLNAP IROK MÉG SZIASZTOK!

Krisztina 2009.02.15 22:58
Én csak néhány hónapja szeretem a Republicot, és tavaly nyáron voltam először koncerten. De a barátaim most már elvisznek minden pestközeli koncertre. Legutóbb mikor játszottak a falutokban? De kár, hogy lemaradtam róla! Szólsz majd, ha jönnek?
Köszönöm!
szia

Lázár Ibolya 2009.02.15 23:23
SZIA .SZOLOK ÉS JOT BULIZUNK,UTÁNA ITT ALHATSZ HA NEKED ÚGY JÓ,TAVALY NYÁRON VOLTAK ITT,MI MÉG 100 KM ,RREIS UTÁNUK MEGYÜNK!SZÓLOK IDŐBEN ÉS SZERETETTEL VÁRLAK!

Justin 2009.02.19. 21:45
Mikor volt ez a koncert? Miért nincs benne a Republic együttes koncertarchivumában ez a Hernád nevű kis pest megyei falu?

Lázár Ibolya 2009.02.20 17:45
SZIA ZOLI!ŐK MINDIG AUGUSZTUS 1 HÉTVÉGÉJÉN JÖNNEK,FALUNAPKOR,NEM TUDOM MIÉRT NINCS FELTÉVE,

Justin 2009.02.20 20:11
http://www.hernad.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=250&Itemid=90
http://www.hernadnemeti.hu/index.php?menu=0&page=&kereses=1&id=67&keresendo=Republic
Hernád vagy Hernádnémeti, nem mindegy :)


dantian Előzmény | 2009.02.12. 16:12 - #8

2009.02.10. 22:44 Lázár Ibolya
SZÉP ESTÉT!PÉNTEK A HATÁRE IDŐ,HOGY TAGOK MARADTOK VAGY NEM.UTÁLOM HA VALAKI BELÉP ÉS NEM IR!

2009.02.10. 22:46 Lázár Ibolya
SZIASZTOK!péntek a határ idő,ha addig nem irtok báááj!

2009.02.11 00:14 Krisztina
Este nyolckor ne felejtsétek el nézni az mtv1-en a Fonogram díjátadót, a Republic megnyerte a legjobb dal kategóriát!

2009.02.11 00:37 Lázár Ibolya
KÖSZ,DE9 IG MELÓZOM,ÉS NEM IGREN TV ZEK

2009.02.11 08:23 Krisztina
A többi 2840 embernek is szól az üzenet! :)

2009.02.11 09:12 Lázár Ibolya
SZIA,ANNAK SZÓL AKI VÉGKÉPP NEM IR,EZ LEHET NAGYON SOK EMBER

2009.02.11. 21:03 Lázár Ibolya
SZIA KRRISZTINA!MEGNÉZTEM DE EZT EDDIG IS TUDTAM,A REPUPLIC MINDIG ÉLEN VAN

2009.02.12 10:33 Edina
Sziasztok! Új vagyok itt és most látom Ibolya hozzászólását, hogy aki nem ír a faliújságra azt kirakja a klubból. Jól értem??? Számomra egy klub nem arról szól, hogy valaki a faliújságra irogat, erre nincs mindenkinek ideje sem. Én azt hittem, hogy egy Republic rajongói klub azért van, hogy az emberek nézegethessék a képeket, videókat, és ha van valami információjuk, mondanivalójuk megoszthassák egymással, megbeszélhessék. De ha nincs mért jó az, hogy mindennnap beírjanak egy "szép napot" hozzászólást??? Ettől lesz talán aktív és tartalmas a klub Kedves Ibolya! Létrehoztás egy klubbot, amire ilyen sok érdeklődő van. Ennek mért nem örülsz? Azért mert valaki nem "aktív", még szereti a zenekart és érdeklik a velük kapcsolatos hírek, infók. Üdv. Eddi.

2009.02.12 11:36 Lázár Ibolya
SZIA EDINA!LEHET,HOGY IGAZAD VAN,DE SAJNOS MOST SEMMI KÉPET NEM TUDOK FELRAKNI,ELTÜNT A KÁRTYAOLVASOM,A MÁSIK GÉPEMBEN VANNAK KÉPEK,DE AZ MEG TÚL LASSU LETT,AKKORHA TE IS ÚGY GONDOLOD NEM LESZ KISZAVAZÁS!ÉS VESZEK MÁSIK OLVASÓT ÉS TÖLTÖK FEL MINDENT!SZIA,IBOLYA

2009.02.12 11:37 Lázár Ibolya
ANNAK MEG PERSZE ÖRÜLÖK,HOGY ENNYIEN VAGYUNK!

2009.02.12 11:49 Edina
:) ez jól hangzik. Szerintem hamár összehozott ilyan sok embert a zenekar szeretete, akkor ne bántsuk egymást. Én például nagyon régóta szeretem őket, de sajnos ritkán jutok el koncertre, nem nagyon ismerek rajongókat. Te ismered őket személyesen is?

2009.02.12 14:04 Lázár Ibolya
SZIA!ÉN MÁR TÖBB MINT 10 ÉVE ISMEREM SZEMÉLYESEN IS ŐKET,NAGYON SOKAT VOLTAK ITT A FALUNKBAN IS,ÉS A KÖZELIEKBEN IS,KB.40 KOCERTJÜKÖN VOLTUNK.ÉN IS NAGYON SZERETEM ŐKET,NAGYON JÓ FEJEK,


dantian Előzmény | 2009.01.29. 19:25 - #7

Ibolya (2009. január 27. 16:54) NEM KELL BEVENNED,CSAK KIVÁNCSI VOLTAM MIKOR VESZED ÉSZRE,HOGY BELÉPTEM

Ibolya (2009. január 27. 19:40)  SZIA KIDOBTÁL AKKOR MIT AKARSZ MÉG?

Ibolya (2009. január 27. 20:05) SZIA KÉREK 1 MSN CIMET AHOL LEHET BESZÉLNI UNOM MÁR EZT A KIS BE SZAVAZGATÁST

Ibolya (2009. január 29. 12:00) HIÁBA SZAVAZTATSZ KI UGY IS BELÉPEK MIG LESZ KEDVEM!!!!!!!FOGLALKOZZ MÁR A SAJÁT KLUBODDAL!!!!!!!!!!!

Ibolya (2009. január 29. 22:51) na mostmár kuss legyen,hülye fasz beképzelt ringyó


dantian Előzmény | 2009.01.26. 16:18 - #6

Zsuzsa (2009.01.26 13:42)
Ibolya !
Kellemes szép napot , és jó pihenést kívánok a hétre neked . Érdeklődöm tudsz e már valami jó hírt a Cipő állapotáról ?
üdv Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.26 13:51)
Szia Zsuzsi!Mostanában nem beszéltem senkivel,nagyon megharagitottak a lányok,holnap vagy holnap után beszélek valamejikkel,már én is kiváncsi vagyok,hogy mi van vele.Hát nem sokat pihenek,van egy csomó dolgom,majd megirom,hogy mi van CIPŐVEL!Szia

dantian Előzmény | 2009.01.21. 23:06 - #5

Ibolya:

"SZÉP NAPOT MINDEN KLUBTAGNAK!AZ EMBEREK NEM TUDNAK BELÉPNI,MERT NEM SZAVAZTOK!!!!!!!!!!LEJÁRT AZ IDŐ,ESTE KISZAVAZÁS AKI EDDIG NEM IRT!!!!!!!!!!PÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ" (2009.01.20 09:05)

"GITTA VELED SEMMI BAJOM,DE NÉZD MEG HÁNYAN VAGYUNK ÉS HÁNYAN IRNAK VAGY SZAVAZNAK.IGEN ÉVA AZ A BAI,HOGYNEM IRTOK,SZOMBATIG VÁROK MOST NEM ÉREKRÁ!JÓÉJSZAKÁT" (2009.01.20 21:57)

"SZÉP ÉJSZAKÁT!MOST KB 50 EN MENNEK,NEM SZAVAZTATOK CSAK OLVASZOK,NEKEM FÁJ A LEGJOBBAN,HOGY 1 REPUBLICOC TAGTOL MEGVÁLJAK!DE EGYEZKEDHETÜNK HA GONDOLJÁTOK." (2009.01.21. 22:19)


dantian Előzmény | 2009.01.18. 16:23 - #4

Zsuzsa (2009.01.10. 21:17):
Sziasztok ! Mit tudtok Cipő állapotáról ? Vajon hogy van ?üdv mindenkinek Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.10. 21:30)
SZIA ZSUZSI!TEGNAP BESZÉLTEM VELE,MÁR ELÉG JOL VAN ,PIHENGET,REMÉLEM MINÉL ELÖBB TELJESEN FELÉPÜLA KONCERTET MINDENKÉPP MEGAKARJÁK TARTANI,FEBRUÁRBA

Zsuzsa (2009.01.11. 15:21)
Sziasztok !Köszi Ibolya a választ , megnyugtattál ! De a jóhírnek örülök .Kellemes további szép délutánt kívánok üdv mindenkinek. Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.11. 15:45)
Szia Zsuzsi!Én is örülök a hirnek,Neked is szép délutánt kivánok!

Zsuzsa (2009.01.13. 17:16)
Szia Ibolya ! Azt gondolom , hogy sokan vagyunk szerte az országban akik őszintén aggódtunk a kedvenc énekesünk Cipő egészsége miatt ! Én úgy gondolom ha _ot- a koncerteken nagyon sokan vele vagyunk , akkor most a problémékban is legalább lélekben mellette voltunk . Én már alíg várom a jobb időt , és azt , hogy végre halljuk a hoppá - hoppá INDUL A MMMMMMMMMMMMAAAAAAAAAAAAAAANDULA jól ismert szavait ! üdvözlettel: Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.13. 21:57)
SZIA ZSUZSI!ÉN HÉTVÉGÉN MEGYEK HOZZÁ LÁTOGATOBA,MÁR RÉG TALÁLKOZTUNK.MINDEN CD JÜK MEG VAN,IGY MOST AZT HALLGATOM ADDIG,A FALUNKBA SOKAT JÁRNAK.MEG A SZOMSZÉD FALUKBA IS.NEKÜNK EZ A BARÁTSÁG MÁR TÖBB MIBT 10 ÉVES.VOLTAK MÁR NÁLUNK IS,NAGYON JO FEJEK,IMÁDOM ŐKET.ELNÉZIK AZT IS,HOGY A KÁRPÁTIÁT IS ANNYIRA SZERETEM,JOÉJSZAKÁT KIVÁNOK NEKED,SZIA.IBOLYA

Lázár Ibolya (2009.01.13. 23:08)
SZÉP ESTÉT MINDENKINEK!!!!!!!1 HETETEK VAN AZ UJ ÉS RÉGI TAGOKNAK IS,HOGY IRJATOK,EZ NEM KLUB GYÜJTŐ TAGSÁG!!!!!!!!!!!!!VAGY IRTOK VAGY MARADTOK EZ ITT A KÉRDÉS!!!!!!!!!!!!!!!!

Zsolt (2009.01.14. 09:36)
Szia Ibolya!Szép napot neked és minden Republic klubtagnak!Igazad van!

Zsuzsa (2009.01.14. 13:13)
Sziasztok kedves klubtagok !Ibolya : nagyon egyetértek veled , a kluélet csak akkor mondható működő képesnek ha - mi működtetjük is . - igazad van , mert elég csendes az oldal .Örömmel olvastam , hogy te olyan szerencsés vagy aki közvetlen barátságban került a Republic tagjaival . És látom igyekszel is ápolni ezt a barátságot velük , nagyon közvetlen emberek ők , én is 14 éve vagyok a rajongójuk , - az egész családom követi őket egy - egy koncert helyre . Én egyébként Békésen ismertem meg őket , kicsit oda is kötődnek a város szereti őket , és ugye ott is minden évben adnak egy jótékonysági koncertet . / Talán tavaly óta valami ok miatt megszűnt a folytatás . / Várom majd a beszámolód a látogatás után , - ad átt Cipőnek az üdvözletem - gyorsan gyógyuljon mert nagyon hiányzik -.üdv:Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.14. 16:31)
SZIA ZSOLT!KÖSZI,SZÉP DÉLUTÁNT KIVÁNOK MINDEN KLUBTAGNAK,NEKED KÖSZÖNÖM,HOGY SEGITESZ SZAVAZNI,A TÖBBIEKRE HIÁBA VÁROK.

Zsolt (2009.01.14. 16:33)
Szia Ibolya!Szép délutánt,kora estét neked és minden Republic klubtagnak! Rendben szavazok amikor csak tudok!

Lázár Ibolya (2009.01.14. 16:39)
SZIA ZSUZS!MINDENRŐL BESZÁMOLOK MAJD MÁR ALIG VÁROM!A MÁSIK 2 KLUBBA SINCS MOSTANÁBA ÉLET ÚGY LÁTOM,VISZEM A KAMERÁT IS ÉS MAJD TÖLTÖK FEL VIDIT,AZ ÜDVÖZLETET ÁTADOM ÉN IS REMÉLEM HOGY MIÓTA BESZTÜNK SOKKAL JOBBAN VAN!!!!!!!!!!!

Zsuzsa (2009.01.15. 17:51)
Sziasztok Republicosok !Szép estét kívánok , gondolom most többen töltjük az estét a meleg szobában ? Közben persze szól a Republic zene ! Ibolya ::: Jó utat kívánok a hétvégi látogatáshoz , vigyáz magadra a csúszós úton . üdv szeretettel: Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.15. 21:48)
SZÉP ESTÉT MINDENKINEK!SZIA ZSUZSI!REMÉLEM SZOMBATOR MÁR JOBB IDŐ LESZ,LEHET KÖZLEKEDNI NORMÁLISAN,IGAZAD VAN JOBB BENT ZENE MELLETT, MINT KINT,NEKEM MA SIKERÜLT 2 ESÉS DE NEM KOMOLY.MINDENKI NAGYON VIGYÁZZON AZ UTAKON.JOÉJT.IBOLYA

Zsuzsa (2009.01.17 12:00)
Sziasztok !Minden kedves klubtársamnak szép hétvégét kívánok ! Ibolya nagyon várom a beszámolód , ma is gondolok reád és persze eszemben van , hogy Cipő vajon hogy van . ? üdv mindenkinek Zsuzsa

Lázár Ibolya (2009.01.17. 12:16)
SZIASZTOK,SZIA ZSUZSI!SZÉP 7 VÉGÉT KIVÁNOK MINDENKINEK.A BESZÁMOLO ELMARAD HOLNAPRA,MA NEM MEHETÜNK MERT VÁRNI KELL A SZERELŐT,HOLNAP MEGYÜNK AKKOR MEGIROM MI VOLT.

...

dantian (2009.01.18 09:34)
Szia Zsuzsa! Hiteles infókért mindenképpen érdemes Abella Miklós menedzsert felhívni (telefonszáma ott van minden CD-n). Cipő - mint tudjuk - vidéken tölti az időt a betegségből való teljes felépüléséig, tehát Ibolya nem fogja otthon, Szigetcsépen megtalálni. A jelenlegi pihenőhelyén csupán azok látogathatják, akik neve szerepel azon a listán, ami Miklósnál is megtalálható. Ők rokonok, egészen közeli barátok, és természetesen a zenekar tagjai. Ibolya neve nincs köztük, ezt csütörtökön este egy barátnőm megkérdezte Miklóstól. Annak is nagy a valószínűsége, hogy Ibolya néhány napja, amikor azzal dicsekedett, hogy beszélt Cipővel, nem hívta fel Őt telefonon, mivel sem Cipő, sem a zenekar tagjai nem hallottak még sosem Lázár Ibolyáról. Sőt, Miklós sem emlékszik arra, hogy valaki ezen a néven mutatkozott volna be és érdeklődött volna tőle Cipő állapotáról. Ibolya Hernádon lakik, ami egy pest megyei kis falu, és nem tévesztendő össze a Borsod megyei Hernádnémetivel, ahol ténylegesen van a zenekarnak néhány kedves ismerőse (a koncertjeik szervezői, a zenekar ottani szállásadói és vendéglátói). Egyébként gondold csak végig, ha Cipő közeli jó barátjának tekint Téged, és Te is Őt, Te képes lennél videókamerával felszerelkezve - meghívás, bejelentés nélkül - meglátogatni az otthonában, felvételt készíteni a találkozásotokról, beszélgetésetekről, azt feltölteni a myvipre és bemutatni másoknak is Cipő magánéletének e kis részletét? Ugye nem? Csak ennyit akartam... Tőled függ, továbbra is hiszel-e Ibolyának, vagy sem. Tudom, fáj valakiben csalódni, de ez van. Vannak olyan emberek, akik mások barátságának, rokonszenvének megszerzése érdekében ilyen cselhez folyamodnak. Először egy apró fülentés, amit a másik elhisz, és kérdez, érdeklődik, mivel végre talált valakit, aki a kapcsolatot jelentheti az imádott sztár és őközötte. Ezért folytatódik a mese, ami aztán hatalmas hazugságfolyammá dagad...

...

dantian (2009.01.18 11:29)
A hozzászólásom lényege az volt, hogy Ibolya folyamatosan hazudik Cipővel kapcsolatban.

Vanda (2009.01.18 12:53)
:D úgylátszik nem csak nekem volt egyértelmű a történet :) valahogy nem tudom elképzelni ezt a Cipő-Ibolya barátságot:)

Lázár Ibolya (2009.01.18 16:22)
SZIASZTOK,JO LENNE HA HINNÉL NEKEM KRISZTINA ÉS NEM AKADÉKOSKODNÁL,KÉPZELD,HOGY VOLTUNK,CSABÁVAL IS BESZÉLTEM,HOGY TUDSZ IJEN LENNI?MENJ TE IS ÉS KÉRDEZD MEG,MIKLOSNAK MEG AMNÉZISE VAN BIZTOS

dantian (2009.01.18 16:35)
Nos, hát akkor itt olvashatjátok a moderált szövegeket: //dantian.gportal.hu/gindex.php?pg=3787589&thid=578198 Szerintetek miért törölte ki Ibolya a hozzászóláainkat? :)

Lázár Ibolya (2009.01.18 16:38)
AZÉRT MERT HÜLYESÉGET IRTOK

Zsuzsa (2009.01.18. 17:32)
Sziasztok ! Köszönöm az infókat . Én a véleményemet megtartom magamnak a híreket szívesen figyelem mert őszintén érdekel a Cipő egészségi állapota . Reménykedem napról , napra jobb hírek jönnek erről . üdv Zsuzsa


dantian Előzmény | 2008.12.23. 18:14 - #2

Ehhez nem kell kommentár... :)


Kedves Ibolya!
Szeretnélek megkérni arra, hogy engedj vissza a Republic klubba Valószínűleg nem tudtad, hogy mi a feladatom a rajongók körében: első sorban a tájékoztatás, hiteles forrásból kapott olyan Republic zenekarral kapcsolatos információk kiadása, melyek nem kerülnek fel a hivatalos honlap oldalaira (leginkább az ottani moderátor lustasága miatt). Mivel ezt a klubot több ezer rajongó látogatja, így fontos, hogy eljussanak ezek az anyagok - koncertek, dedikálások, interjúk, képek, médiabeli szereplések (TV, rádió, újságok) - hozzájuk. A honlapom fórum részét, ahova - a nem publikus koncerteken kívül minden mást szintén kiírok - átlagosan napi 30-40 rajongó böngészi, és így mindenki más, aki ott nincs jelen, nem értesül időben a Republic-kal kapcsolatos elkövetkezendő történésekről.
Ezek az információk nagyon fontosak az igazi Republicosok számára, és azért kaptam fel a vizet a beírásaitokat olvasva, mert ha a faliújság tele van a rajongók számára semmitmondó hozzászólásokkal, ebben a nagy írástengerben elvesznek azok az anyagok, linkek, hivatkozások, amiket kiteszek, mert a legtöbb embernek nincs türelme visszalapozni több oldalt, végigolvasgatni rengeteg hozzászólást, hogy egy számára értékes infóhoz hozzájusson. Remélem, sikerült a levelemben foglalt indokokat átlátnod, és eszerint döntesz.
Kunerth Krisztina
http://dantian.uw.hu/


ÉN FOGOM FIGYELNI MIKOR HOL LESZ KONCERT,ÉS KIIROK MINDENT.A FIUKKAL IS NAGYON JOBA VAGYOK,FELHIVOM ŐKET ÉS LESZ INFO,VISSZAVESZLEK,ÉS MGJELÖLLEK ISMERÖSNEK IS,HA NEM BAJ?SZIA, IBOLYA


dantian Előzmény | 2008.12.23. 18:06 - #1

Republic klubok a MYVIP-en :)


[12-1]

 
.
Indulás: 2005-04-12
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
EXTAZIS

Legközelebbi koncertek:

2013.12.06. 20:00 Budapest PeCsa Cafe
2013.12.07. 20:00 Parádóhuta Hubertus

ClassFM interjú

Rádió Eger interjú



Extazis interjú Tuza Róberttel (2012)
Eger City Rock'n'Roll- Interjú az EXTÁZIS Zenekarral




Az EXTAZIS végre stúdióban!





 

 





SZÉKKUTAS KONCERTBESZÁMOLÓ 2011.07.08.
RADOSTYÁN VIDEÓ 2011.06.10.
MISKOLC FOTÓK 2011.05.13.
HANGTÁRNOK koncertbeszámoló 2010.12.04.

Extázis

HANGTÁRNOK beszámoló





A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub

A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk

 

 
THE NIHIL 2009

budapesti képek! új videók!
******************************
dunaföldvári képek!

 

 
Kedvenc Republic zenész
Kíváncsi vagyok arra, ki a legeslegesleges... :)
Kedvenc Republic Zenész

Cipő
Csaba
Tomi
Attila
Zolika
Bandi
Gábor
Gulyás Feri
Brúnó
Éljen Béla ;)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Greg erősítői
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!