dantian
A Zene Értéke-s
Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei.
NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
 
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
 
Republic hírkereső
 
Menü
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

1. Ezer tél
2. Egy kicsit, még velem
3. Szemében a csillagok
4. Ez most a válasz
5. Levelem!!!
6. Nekem a tíz tiszta víz
7. Te edd meg a lekvárt!
8. Emberlelkű földeken
9. Száz arany kesztyű
10. Szép arcú jövő
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

11. Hová fut és hová szalad
12. Képlet
13. Hol a gyufám?
14. Minden árnyék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
előzenekar
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?

Extázis - http://extazisweb.hu/
Idiot Side - http://www.idiotside.hu/
Időgép - http://www.idogep.hu/
Keleti Front - http://www.keletifront.hu/
Piramix
Sid - http://www.sid.hu/
The Nihil - http://www.thenihil.com/
mindegy
egyiket sem
Republic (Attila - gitár, Zoli - dobok...)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
THE NIHIL
 
További kedvenc linkek
 
Republic fórum
Fórumok : Republic rajongók fóruma : BALÁZSOVITS EDIT - ÚJ REPUBLIC DALOK (2009) Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
dantian

2009.05.23. 14:34 -

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy érdemes-e olyan aprólékossággal kielemezni a dalokat, mint ahogy azt az utóbbi években tettem, vagy talán jobb lenne, ha a saját fületekre, befogadóképességetekre bíznám azt, hiszen most is, mint mindig, gyönyörűen kidolgozott, fogós dallamokkal, régi és egészen új, kísérletezős hangzásokkal teli zenei kincseket kaptunk, amelyek - főleg fejhallgatóval való - hallgatása különleges élményt nyújt mindenkinek. Edit hangja, hanglejtése mindenkor igazodik az adott témához, hasonlóképpen, mint ahogy egy zenész a hangszeres játékával különböző érzelmeket, hangulatokat közvetít, kezdve az elgondolkodtatóbb, lírikusabb hangvételű daloktól a könnyedebb, játékosabb témákon keresztül a vadabb, energikusabb nótákig, mindenhol magabiztosan cseng.
A gyönyörű dallamok, szépen kidolgozott hangszeres megoldások mellett a dalszövegek képviselnek számomra kiemelkedő értéket, főleg Zoli versnek is beillő sorai tettek nagy hatást rám, ahol a csodálatosan megfogalmazott, leírt, kimondott költői képek bepillantást nyújtanak érzékeny lelkébe, belső világába...

[12-1]

dantian Előzmény | 2010.05.29. 13:30 - #13

A Tihanyi Szabadtéri Játékok szervezőinek tájékoztatása alapján a Republic koncerten idén is Balázsovits Edit lesz a vendég.

Várom a hozzászólásaitokat, véleményeteket!

dantian Előzmény | 2009.10.15. 16:59 - #11

Nappali (október 27)
A szerk.megjegyzése: Edit karrierje számára a vezeték nélküli mikrofon pontosan becélzott elhelyezése is fontos lépés. :(

Új Republic dalok, régi köntösben - Meghallgattuk Balázsovits Editet (zene.hu)

"Hamar megtaláltuk a közös hangot" (Blikk Nők magazin)

A szerkesztő megjegyzése: Pár dolog megfogalmazódott bennem Edittel kapcsolatban, és kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is.
Ti - eddigi tapasztalataitok alapján - mit gondoltok Editről?
Mi a véleményetek az öltözködéséről?
Mit gondoltok róla a médiaszereplésekben (TV, rádió, papíralapú és internetes újságok) elhangzottak alapján?
Hogyan ítélitek meg a színpadi viselkedését? Mi az, ami tetszik benne, mi az, ami nem?
A személyes találkozásaitoknál mi volt az, ami leginkább szembeötlött a magatartásában?
Edit milyen pozitív és negatív tulajdonságait emelnétek ki?
Mit gondoltok róla, mint énekesnőről?
Mit gondoltok róla, mint színésznőről?
Mit gondoltok róla, mint nőről?
Mit gondoltok róla, mint emberről?
Mi a véleményetek a zenekar tagjaival (főként a zenekar fő dalszerzőivel) való személyes kapcsolatáról?
Szeretnétek további - a Republic tagjai által készített - albumokat, ahol Edit az énekesnő? Miért?
Szeretnétek továbbra is sok koncerten sok dalban színpadon látni Editet? Miért?

GLAMOUR Women of the Year 2010
Ismét pink szőnyegre csábítjuk a sztárokat. Eljött az idő, hogy szuper nyereményekért cserébe eldöntsétek, kik legyenek az év nagy nyertesei. Minden sztár erről a díjról ábrándozik! Kik 2010 ikonjai? Döntsd el Te, hogy kik a legjobbak!
Főszerepben Mihalik Enikő, Péterfy Bori, Zséda és még sokan mások!
Az év színésznője: (3.oldal)
Balázsovits Edit: Rendkívül sokoldalú: legutóbb a Republic lemezén tűnt fel énekesnőként, miközben majd mindennap színpadon is játszik.

A szerk. megjegyzése: Mindjárt hányok...

Shopping And Fucking

A lakbértartozás kiegyenlítése
A szerk.megjegyzése: Számító nő... a valóságban is az.

Operabál A szerk.megjegyzése: A népszerűségért, ismertségért mindent...

Halló, itt vagyunk!  (1) (2) "Csak dekorációnak jöttem"  XD


dantian Előzmény | 2009.10.11. 17:59 - #10

Friss Rádió - Balázsovits Edit és Tóth Zoltán interjú



letöltés

dantian Előzmény | 2009.09.29. 08:45 - #9

Balázsovits Edit színésznő, énekesnő (rajongói oldal) 

A szerk.megjegyzése: "...Az a véleményem, hogy egy tartalmas és szépen összerendezett anyag, látszik, hogy sok munka van benne. Elismerésem!
Az viszont meglep, hogy előfordulnak az általad bemutatott cikkek között Editről negatívabb hangvételű írások, kritikák is. Én úgy gondolom, egy ilyen honlapnak az elsődleges szerepe az, hogy pozitívan láttassa az adott személyt, mert a népszerűség könnyen meginoghat, ha a nagyközönség - néhány szószóló hatására - ráébred, hogy kedvence közel sem olyan szép hangú, tehetséges és szuggesszív előadó, mint ahogy a jól kidolgozott image mutatja, és akkor hiába a kellemes megjelenés, kedvesség és báj... Edittel kapcsolatban nekem is bőven vannak fenntartásaim, a színpadi megjelenésétől kezdve az interjúkon látott viselkedésén át egészen a személyes tapasztalataimig. És meg kell hogy mondjam, látok benne némi hátsó szándékot is a zenei (Republicos) karrierrjének előrelendítése érdekében. De ez a terve úgysem fog megvalósulni... Ez a album és a hozzá tartozó promóció a Republic életének egy rövid korszaka volt, és talán már le is zárult, mindenesetre az biztos, hogy a zenekar nem tervez több lemezt Edittel..."

Nyilvánosság-menedzsment Érdemes áttanulmányozni, megvilágít sok mindent. Edit a CD-n megjelentetett e-mail(autogramm)címe alapján találtam rá.


dantian Előzmény | 2009.09.26. 10:35 - #8

Fut a folyó és beszélgetés Edittel a tegnapi 6 órai teában. (a 43.perctől)


dantian Előzmény | 2009.09.21. 22:35 - #7

szoljon.hu

nol.hu


gunnarson Előzmény | 2009.08.08. 18:42 - #6

Sziasztok!
Itt olvasható egy beszámoló a tegnapi tihanyi koncertről:
http://pityimpalko.awardspace.com/blog.php?id=360


dantian Előzmény | 2009.08.06. 01:16 - #5

youtube

UKH próba


gunnarson Előzmény | 2009.08.04. 23:37 - #4

Ez az egészen kíváló lemez az együttes érdeme, ha ők nincsenek, Edit az ő gyönyőrű hangján nem tudta volna elénekelni az albumon szereplő remek dalokat.


dantian Előzmény | 2009.07.29. 23:54 - #3

Színésznővel erősít a Republic

Balázsovits Edit a Republic társaságában turnézik

Balázsovits Edit alig hitt a fülének

Vác

dantian Előzmény | 2009.06.20. 18:17 - #2

XLR magazin

index fórum

Balázsovits Edit: "óriási élmény nekem ebben részt venni"

Napkelte 2009.05.03.

Napkelte 2009.05.30.

tv2 Mokka 2009.06.30.

Friss Juice 2009.07.02.


dantian Előzmény | 2009.05.23. 14:34 - #1

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy érdemes-e olyan aprólékossággal kielemezni a dalokat, mint ahogy azt az utóbbi években tettem, vagy talán jobb lenne, ha a saját fületekre, befogadóképességetekre bíznám azt, hiszen most is, mint mindig, gyönyörűen kidolgozott, fogós dallamokkal, régi és egészen új, kísérletezős hangzásokkal teli zenei kincseket kaptunk, amelyek - főleg fejhallgatóval való - hallgatása különleges élményt nyújt mindenkinek. Edit hangja, hanglejtése mindenkor igazodik az adott témához, hasonlóképpen, mint ahogy egy zenész a hangszeres játékával különböző érzelmeket, hangulatokat közvetít, kezdve az elgondolkodtatóbb, lírikusabb hangvételű daloktól a könnyedebb, játékosabb témákon keresztül a vadabb, energikusabb nótákig, mindenhol magabiztosan cseng.
A gyönyörű dallamok, szépen kidolgozott hangszeres megoldások mellett a dalszövegek képviselnek számomra kiemelkedő értéket, főleg Zoli versnek is beillő sorai tettek nagy hatást rám, ahol a csodálatosan megfogalmazott, leírt, kimondott költői képek bepillantást nyújtanak érzékeny lelkébe, belső világába...


[12-1]

 
.
Indulás: 2005-04-12
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
EXTAZIS

Legközelebbi koncertek:

2013.12.06. 20:00 Budapest PeCsa Cafe
2013.12.07. 20:00 Parádóhuta Hubertus

ClassFM interjú

Rádió Eger interjú



Extazis interjú Tuza Róberttel (2012)
Eger City Rock'n'Roll- Interjú az EXTÁZIS Zenekarral




Az EXTAZIS végre stúdióban!





 

 





SZÉKKUTAS KONCERTBESZÁMOLÓ 2011.07.08.
RADOSTYÁN VIDEÓ 2011.06.10.
MISKOLC FOTÓK 2011.05.13.
HANGTÁRNOK koncertbeszámoló 2010.12.04.

Extázis

HANGTÁRNOK beszámoló





A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub

A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk

 

 
THE NIHIL 2009

budapesti képek! új videók!
******************************
dunaföldvári képek!

 

 
Kedvenc Republic zenész
Kíváncsi vagyok arra, ki a legeslegesleges... :)
Kedvenc Republic Zenész

Cipő
Csaba
Tomi
Attila
Zolika
Bandi
Gábor
Gulyás Feri
Brúnó
Éljen Béla ;)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Greg erősítői
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!