dantian
A Zene Értéke-s
Ez egy kezdeményezés, ami a nem túl jó helyzetben lévő zeneipar helyzetén lesz hivatott változtatni. Sajnos lassan felnő vagy már fel is nőtt egy generáció, aki nem tudja, hogy a zene az nem csak úgy van, hogy azt művészek, szerzők és nagyon sok ember csinálja, akiknek ez a "munkája", amiért miután ők és természetesen nem csak ők másolják, letöltik, megosztják, stb., ezért ezek az emberek nem kapnak úgymond fizetést. Szeretnénk ezen változtatni és ahogy annyi minden másban, ebben is elérkezik hamarosan a változás és hisszük, hogy a (nem csak), de elsősorban a hazai előadók, művészek, zenészek, zenekarok újra nem csak kedvvel, de TELJES jogbiztonságban jelentethetik meg munkájuk eredményét! Végül, de nem utolsósorban a kisebb lehetőségű zenekarok, előadók, művészek részére is megnyílhatna a megjelenés lehetőségei.
NÉZZÜK MEG, HÁNYAN VAGYUNK, AKIK MELLÉJÜK ÁLLUNK! Hányan vennénk meg a cd/dvd -t, ha valóban másolásvédett, ugyanakkor közel félárú lehetne?
 
LEGKÖZELEBBI KONCERTEK
 
Republic hírkereső
 
Menü
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

1. Ezer tél
2. Egy kicsit, még velem
3. Szemében a csillagok
4. Ez most a válasz
5. Levelem!!!
6. Nekem a tíz tiszta víz
7. Te edd meg a lekvárt!
8. Emberlelkű földeken
9. Száz arany kesztyű
10. Szép arcú jövő
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG
KÖZTÁRSASÁG

11. Hová fut és hová szalad
12. Képlet
13. Hol a gyufám?
14. Minden árnyék
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
előzenekar
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?
Kit látnál szivesen a Republic előzenekaraként?

Extázis - http://extazisweb.hu/
Idiot Side - http://www.idiotside.hu/
Időgép - http://www.idogep.hu/
Keleti Front - http://www.keletifront.hu/
Piramix
Sid - http://www.sid.hu/
The Nihil - http://www.thenihil.com/
mindegy
egyiket sem
Republic (Attila - gitár, Zoli - dobok...)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
THE NIHIL
 
További kedvenc linkek
 
Republic fórum
Fórumok : Republic rajongók fóruma : Republic & Road 67 Symphonic Orchestra Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
dantian

2010.04.14. 22:51 -


A Republic együttes ad koncertet szimfonikus zenekarral Miskolcon.

A Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be idei rendezvénysorozatának egyik legkülönlegesebbnek ígérkező koncertjét. Az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, a Republic együttes ad koncertet az Opera-Rock Show keretében szimfonikus zenekar kíséretében. Az előadás címe "A gondolat színei, Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai" lesz, és ezen a zenekar a Road 67 Symphonic Orchestra közreműködésével mutatja be a kifejezetten erre az alkalomra összeállított zenei programját.
A különleges előadás ugyanis két részből áll majd: az elsőben a Republic olyan klasszikus szerzők darabjainak átíratát, a saját stílusuknak megfelelő változatát adja elő a szimfonikusok kíséretével, mint Mahler, Maurice Jarre, Paganini, Hacsaturján. A második részben saját dalaik áthangszerelt, szimfonikus zenekari közreműködéssel előadott változatai következnek. Már ennyi leírásból is kiderülhetett, hogy a Republic rajongói június 11-én, pénteken este fél 9 órától a miskolci Jégcsarnokban egy olyan koncertet láthatnak, amelyet ebben a formában még soha, sehol nem mutattak be. A zenekar tagjai már hetek óta dolgoznak a zenei programon, és úgy érzik ez az előadás lesz fennállásuk 20 éves évfordulójának egyik megkoronázása.
Jegyek a Ticket Express honlapján (www.tex.hu), jegyirodáiban (az országban több, mint 300 helyen) és az Eventim hálózatában kapható. A jegyek május 15-ig jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg 3900 forintért (utána pedig 4900 forintért), érdemes tehát minél hamarabb beszerezni azokat.
Talán nem túlzás, ha azt írjuk, hogy az idei év egyik magyar koncertszenzációjára várjuk a Republic rajongókat, illetve a különleges zenei csemegékre kíváncsi érdeklődőket Miskolcra!

[10-1]

dantian Előzmény | 2010.12.24. 07:02 - #11

DTV 2011.01.02. 19:00 Republic koncert (a Debrecen Televízió felvétele)

dantian Előzmény | 2010.11.07. 16:55 - #10

Klasszikusok "republicosítva" Debrecenben

Mindannyian ott ülünk a 67-es út mellett

dantian Előzmény | 2010.06.26. 23:43 - #9

Izgatottan vártam a Republic miskolci fellépését annak ellenére, hogy tudtam mi fog történni, a koncert előtti három utolsó budapesti - szimfonikus zenekaros - próbán - hallgatóként - én is részt vettem, ahol felajzott érzékszervekkel figyeltem a történteket, elmerültem a zene folyásában vagy épp lélekben együtt aggódtam a Fiúkkal, hogy az akkor még a kisebb bakik kíséretében játszott anyag a nagy megmérettetésre tökéletes legyen.
A Jégcsarnokba érkezés után már nyugalomban teltek a várakozás percei, a színpadon minden el volt rendezve és a színpad körül sem látszott nagy sürgés-forgás.
Most egy kicsit másképp alakult a kezdés, mint a Republic koncerten szokott, de talán nem is volt szükség a hangulatot felpörgető bevonuló zenére, mert ezek a dalok inkább elmélyült figyelemre késztették a hallgatóságot, mint ugrálásra. Egy rövid intró után a színpadra sétáltak a zenekar tagjai és sejtelmes füstköd mögé rejtőzve belekezdtek az első átiratba. A színpad jobb oldalán a kordonnal elválasztott szimfonikus zenekar a zongoránál helyet foglaló karmesterrel (Veér Bertalan) csak a jelre várt, hogy vonós hangszereinek sokaságával kiegészítse, méginkább megszépítse a dalt. Itt jegyezném meg, hogy a koncerten elhagzott dalok átirata, hangszerelése nagyrészben (de lehet hogy teljes egészében) Tóth Zoltán munkája. A zenészeken látszott, hogy most kevésbé vannak kontaktusban a közönséggel, teljesen elmerülnek a zenében, figyelmük a hangszeres játékon van.
Elsőnek Bartók Román táncok második tételét halljuk, ami fokozatosan épül fel, az alapdallamot Tomi torzított gitárja szólaltatja meg, miközben a többiek aláfestésként kísérik, majd a zongora és később ők is átveszik a szólóhangszer szerepét, egyre jobban felpörög, keményedik a ritmus, Zolika közben sétálgat, belakja a színpadot, látszik rajta, hogy teljesen elvarázsolódott a zene által. Talán Csaba az, aki időnként kipillant a nézőtérre, és a színpadon szereplőknek is visszajelez, láthatóan élvezi, amit csinál,akárcsak Tomi. Szinte meg sem várva a közönség visszajelzését, Tomi egy bárszéken ülve belekezd Paganini Caprice no.24 tételébe, egyelőre Ő van a középpontban, néhány fotó is készül Róla. A következő "versszaknál" belép a hegedű, itt a nagyzenekar egyik szólóhangszerese játszik együtt Tomival, aztán a szimfonikus zenekar egészének kíséretében a ritmushangszerek - háttérben a dobokkal - is beindulnak. Tomi ujjait lehetetlen követni, Zoli jobb keze is gyorsan penget, Csaba mosolyogva tekint körbe, miközben ura hangszerének. Egy pillanatnyi szünet után egy új részlet következik a műből, amit a szimfonikus zenekar játszik, majd Tomi is beszáll, a dallam hasonló, de sokkal szerteágazóbb, majd megint Tomi a középpontban, Csabával egymásra mosolyognak, csak az Ő hangszere szól, minden szempár rá szegeződik, de könnyedén veszi az akadályokat, majd két dobütéssel beindul a hangok özöne, a hallgatóság ritmusban tapsol, Zoli arcán is boldog mosoly jelenik meg... A következő dalt Ő kezdi, majd Tomi az Onedin Család zenéjének (Hacsaturján: Spartacus) főmotívumát kezdi játszani, a többiek ritmushangszerei halkan kísérik ők, majd befejeződik a tétel és a megfelelő pillanatban rákezd a nagyzenekar, a vonósok egyre magasabb hangokat csalnak elő a hangszereikből, majd ismét következik a főmotívum, Tomi és a szimfonikusok közreműködésével az aláfestő ritmusozás mellett. A végén a levezető hangok olyanok, mint egy szép festményre annak befejezésekor az utolsónak felrakott apró díszek, mellyel teljes a kép.
Azok is elégedettek lehettek, akiknek idegen volt a klasszikus zene és a Cipőt várták a koncerteken megszokott dalokkal, mert a Fiúk a komolyzenei átiratok közé becsempésztek két Republic dalt, sorrendben a Játssz egy kicsit a tűzzelt és a Mondd hogy igent, előbbiben Bandi hegedűhangját a szimfonikus zenekar erősítette, és utóbbit is szépen kiegészítették a vonós hangszerek. Aztán Zoli maradt a zongoránál, mert Maurice Jarre szerzeménye következett, ami a Jákob lajtorjája filmzenéjének főmotívuma volt. Számomra ez volt a koncert legszebb pilanata, amikor Zoli vonósokkal kísért, nagy beleéléssel játszott előadását néztem, és ezt a hangulatot még fokozta, amikor Csaba és Attila kíséretében Tomi is beszállt a hangszerével. Ezután egy gyorsabb szóló következett a zongorán Tomi ritmusozása kíséretében, majd Tomi és Zoli felváltva játszott a nagyzenekarral, aztán megint Zoli hangszeres szólója következett... figyeltem ezt a zongoránál hajlongó, szinte táncoló embert, ahogy repül a dallamok szárnyán... nagyon el tudnám Őt képzelni hasonló produkciókban. A következő szintén filmzene volt, a Peer Gyntből Solveig dala a nagyzenekar előadásában, Zoli ritmushangszerének kíséretében, majd Tomiék kezdték el A hegyi király csarnokában pörgős ritmusát, Zoli is betársult hozzájuk, közben egy párszor a zene ütemére ringatózva végiggyalogolta a színpadot. :) Aztán megállt, mert az Ő szólója következett, a szimfonikus zenekar most a háttérbe szorult és a gitár játszotta Solveig dalát. (A Fiúk mostanában ezt játszák koncerten, Zánkán első hallásra szó szerint le is esett állam, és itt is üzenem Nekik, hogy ha lehet ezt - és amit még mellette a jól begyakorolt feldolgozás dalok közül be tudnak illeszteni a repertoárba - hallhassuk még tőlük rengetegszer!) Ez után következett a számomra kedvencebbik Bartók feldolgozás (Román táncok 1.tétel), ahol főleg Tomiék vitték a prímet, de Zoli is kivette a részét a ritmusozásból.
Végre a "hagyományos" Republic dalok rajongóinak is kedvezett a koncert menete, de ezekre a dalokra csak pár szóban térek ki, mert számomra az igazi zenei élményt a komolyzenei feldolgozások nyújtották. Az Erdő közepébent és a Fényes utakont hallhattuk nagyzenekari változatban, majd Csaba Sose ébressz fel dala következett. A Kedves hazám gyönyörű volt a szimfonikus zenekar kíséretében. Sorra következtek a megszokott Republic dalok egy kicsit más hangszerelésben, mint a Gyere közelebb menekülj el, a Szeretni valakit valamiért, a Kék és narancssárga, a Dudu... Zoli Ég veled most dala előtt kicsit izgultam, mert a zenekari próbán csak sokadik nekifutásra sikerült a szimfonikus zenekarnak pont időben beszállni, de most tökéletesen ment minden. Jó volt hallani a közönséget is, ahogy Zolival együtt énekel. És ahogy észrevettem, a rajongók sokkal lelkesebben, nagyobb tapssal fogadták a miskolci koncerten elhangzott dalokat, mint máshol szokták, és ez méginkább igaz volt a feldolgozásokra. Ez nagyon jó érzés volt számomra is, amellett hogy én is meghatottan, boldog mosollyal az acomon hosszan tapsoltam meg a dalokat... A 67-es út is szépen, összehangoltan lement (nem a youtube-os változatot játszották :)). Aztán vidámabb percek jöttek a Szálj el kismadárral, majd a a Ha itt lennél velem, a Nem volt még soha így, és egy egészen pici szünet után a Ha mégegyszer láthatnám következett, és vége... én pedig meglepve tapasztaltam, hogy elrepült az a másfél óra, mint egy pillanat, és közben sok szép - főleg zenei - élménnyel lettem gazdagabb, és ezt a különleges műsorral nagyon precízen felkészült Fiúkon kívül a Road 67 Symphonic Orchestrának is köszönöm.


dantian Előzmény | 2010.06.12. 21:19 - #7

Republic koncert a Jégcsarnokban (boon.hu)

Republic Operarockshow a Jégcsarnokban (MiNap Online)

A Republic után ma este Tarja jön (MiNap Online)

Operában a Republic (Kulcs magazin)

Republic, Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, Miskolc, Jégcsarnok (krap.blog.hu)


dantian Előzmény | 2010.05.27. 11:59 - #6

Európa Miskolcra látogat
"A Republic együttes egy félórás műsort állított össze operafeldolgozásokból külön erre a koncertre"
A szerk.megjegyzése: A zenekarra vonatkozó információt az újságíró saját szája íze szerint formálta át, valószínűleg fogalma sincs arról, mivel készülnek a Fiúk, mi fog történni a színpadon. :)

dantian Előzmény | 2010.05.15. 11:59 - #5

Klasszikusok Republic stílusban (Kulcs magazin)

dantian Előzmény | 2010.05.13. 21:29 - #4

Az Operafesztiválon fellép a Republic együttes (MiNap) letöltés

dantian Előzmény | 2010.05.11. 13:20 - #3


dantian Előzmény | 2010.05.09. 12:16 - #2

A gondolat színei - Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai

Pont ma reggel jutott eszembe, hogy írjak a június 11-i koncert várható anyagáról, ki mit gondol, mire számít, mivel készülnek, mit tervezhetnek a Fiúk, amikor szokásos napi teendőim egyikeként a google különleges keresője segítségével rátaláltam az Észak-Magyarország egy friss cikkére, ahol a mostani képriport mellett egy hosszabb - a Fiúkkal készült - interjút ígérnek. Mivel az elmondottakat egyelőre csak később olvashatjuk, most csak a saját gondolataimra támaszkodhatom. Nekem a koncert főcíméről az jut eszembe, hogy a zenekar dalaiban hangulatok, érzések elevenednek meg, akár szövegeket, akár a dallamokat, a dal hangszerelését, a dalban lévő hangulati elemeket nézzük. Persze vannak dalok, amelyek hallgatásakor az emberek néha homlokegyenest más hangulatot vélnek bele, mint a szerző, mindenkinek mást és mást jelent, az emberek általában a saját életükre, életük történéseire, gondjaikra vagy épp apró vagy nagy örömeikre vonatkoztatják azt. Ezeket a gondolatokat, hangulatokat színekkel is ki lehet fejezni, a zenéhez, dallamokhoz, akkordokhoz az alkotó (és a hallgató) fejében színek kapcsolódhatnak. Sok esetben egy-egy dalban több szín is megfordul... Az utóbbi évek, évszázadok ismert zeneszerzőinek szimfonikus zenekarra írt művei ehhez hasonlóképpen hangulatot közvetítenek, és úgyanúgy (ha nem jobban) élvezhetőek, elmerülhetünk bennük, mint a könnyűzene értékesebb, jól meghangszerelt dalaiban. Személy szerint én nagyon kíváncsi vagyok ezen művek gitárra, billentyűre, basszusgitárra, hegedűre, dobokra hangszerelt átirataira, koncert előtti hangbeálláson esetlegesen el is lehet kapni ebből részleteket (ha jól emlékszem, Vivaldi Négy évszakjából a Tavaszt hallhattuk az ELTE bulin gitáron). A youtube-on is rengeteg hasonló komolyzenei átirat lelhető fel, de olyan is sok van, amikor egy rockzenekar lírai dalát nagyzenekar kíséri. Érdemes megkeresni ezeket! A Republic is hasonló produkcióval készül, és ismerve a tagok zenei tehetségét, hangszerelési tudását, felemelő élményben lesz részünk!


dantian Előzmény | 2010.04.14. 22:51 - #1


A Republic együttes ad koncertet szimfonikus zenekarral Miskolcon.

A Bartók+ Miskolci Nemzetközi Operafesztivál büszkén jelenti be idei rendezvénysorozatának egyik legkülönlegesebbnek ígérkező koncertjét. Az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, a Republic együttes ad koncertet az Opera-Rock Show keretében szimfonikus zenekar kíséretében. Az előadás címe "A gondolat színei, Klasszikus művek és a jelenkor Republic dalai" lesz, és ezen a zenekar a Road 67 Symphonic Orchestra közreműködésével mutatja be a kifejezetten erre az alkalomra összeállított zenei programját.
A különleges előadás ugyanis két részből áll majd: az elsőben a Republic olyan klasszikus szerzők darabjainak átíratát, a saját stílusuknak megfelelő változatát adja elő a szimfonikusok kíséretével, mint Mahler, Maurice Jarre, Paganini, Hacsaturján. A második részben saját dalaik áthangszerelt, szimfonikus zenekari közreműködéssel előadott változatai következnek. Már ennyi leírásból is kiderülhetett, hogy a Republic rajongói június 11-én, pénteken este fél 9 órától a miskolci Jégcsarnokban egy olyan koncertet láthatnak, amelyet ebben a formában még soha, sehol nem mutattak be. A zenekar tagjai már hetek óta dolgoznak a zenei programon, és úgy érzik ez az előadás lesz fennállásuk 20 éves évfordulójának egyik megkoronázása.
Jegyek a Ticket Express honlapján (www.tex.hu), jegyirodáiban (az országban több, mint 300 helyen) és az Eventim hálózatában kapható. A jegyek május 15-ig jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg 3900 forintért (utána pedig 4900 forintért), érdemes tehát minél hamarabb beszerezni azokat.
Talán nem túlzás, ha azt írjuk, hogy az idei év egyik magyar koncertszenzációjára várjuk a Republic rajongókat, illetve a különleges zenei csemegékre kíváncsi érdeklődőket Miskolcra!


[10-1]

 
.
Indulás: 2005-04-12
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
EXTAZIS

Legközelebbi koncertek:

2013.12.06. 20:00 Budapest PeCsa Cafe
2013.12.07. 20:00 Parádóhuta Hubertus

ClassFM interjú

Rádió Eger interjú



Extazis interjú Tuza Róberttel (2012)
Eger City Rock'n'Roll- Interjú az EXTÁZIS Zenekarral




Az EXTAZIS végre stúdióban!





 

 





SZÉKKUTAS KONCERTBESZÁMOLÓ 2011.07.08.
RADOSTYÁN VIDEÓ 2011.06.10.
MISKOLC FOTÓK 2011.05.13.
HANGTÁRNOK koncertbeszámoló 2010.12.04.

Extázis

HANGTÁRNOK beszámoló





A zenekar jelenlegi felállása 2005 őszén alakult ki sok éves tagcserék után. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan rockbandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. Amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás és ambíció, de egyúttal a szerénység és az alázat is ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy zenekar őszintén tudjon működni mind zeneileg mind emberileg.
A tagok egyenként már végigjárták a maguk útját számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egy ismerős zenekarból. Az ő zenei múltja is sokoldalú, korábban már több műfajban is megállta helyét. A jelenlegi felállás pedig Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és más hangszereken is bizonyított.
A zenekar fontosabb állomásai 2005 óta:
2006-ban leforgatták első videoklipjüket az "Angyalok városa" című dalhoz, ami még egy korábbi (szerzői kiadású) lemezhez tartozott, melynek eredményeképp' több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami jó előmenetel volt a soron következő lemezhez. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. demo-t, ami az első olyan lemez volt amit ez a formáció létrehozott. A demo nagy sikereket ért el, a közönség és a média is jól fogadta s a rengeteg pozitív visszajelzés után, többek között a REPUBLIC zenekarral 2 éven át járhatták az ország különböző pontjait, ahol több ezer fős közönség előtt debütálhattak.
2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, és ezzel párhuzamosan új dolgok léptek életbe. A Republic-os Nagy Tibor és Orosz Éva vezetésével elindult egy hosszú médiaturné, ahol rengeteg TV- és rádiós meghívást kaptak, különböző műsorokban.
Ez év őszén lett leforgatva az Ennyi a lényeg videoklip is, melyet a sokak által ismert Galler András (Indián) rendezett. Az Angyalok városához hasonlóan ez is szintén egy "image" klip lett, melyet a némely zenei TV és rádió is szívesen játszik a mai napig.
2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. Az album, ugyan azokat a dalokat tartalmazza, mint a két évvel azelőtt napvilágra jött demo.
A lemezt a kritikusok, a szakma és a közönség is nagy lelkesedéssel fogadta, rengeteg pozitív visszajelzéssel.
2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játssza az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el
2011. a zenekar az addigi managereiktől külön útra lépett, és új emberekkel dolgozik együtt.
Koncertszervezés, ügyintézés: Kövesdi Zoltán (+36 30 234 79 60), E-mail: extaziszenekar@gmail.com
Facebook: Extazis Zenekar * EXTAZIS (club) * Extazis Fanclub

A zenekar ez évben stúdióba vonul, felvenni az új lemezt, s a történet folytatódik...
****************************************
Az Extazis zenekar a 2005-ös év végén nyerte el jelenlegi formációját. A zenekar eredetileg, barátság és közös zenei érdeklődés alapján alakult, ami a mai napig összeköti a zenekart. A történet a 2000-es évek elejétől indult, amikor Tuza Róbert (ének) és Nagy Balázs (gitár) egy olyan bandát szerettek volna létrehozni, amit a közeli barátság és a közös zenei érdeklődés tart össze. És amit olyan emberek alkotnak akikben megvan a kellő kitartás, ambíció és a legtöbb minden ahhoz, hogy egy zenekar zökkenőmentesen tudjon együttműködni mind zeneileg mind emberileg. A tagok egyenként már végigjárták a zenei ranglétrákat számos zenei formációban, mielőtt találkoztak. Így került be a zenekarba Gachal Gábor (dobok) aki számos együttesben igazolta már zenei rátermettségét. Ezt követően érkezett Szarka Endi (gitár) egyik közeli zenekarból. Aki korábban már több műfajban megállta a helyét. A felállás Nagy Dénes (basszusgitár) érkezésével vált véglegessé, aki szintén több zenekarban megfordult már, és több hangszeren is bizonyított. A tagok egyenként mivel már megjárták a maguk útját, - mindenki más stílust hozva magával - egyedivé és könnyen beazonosíthatóvá tette a zenét. A zenekar érdekessége, hogy minden tag vokálozik és mindenki egyöntetűen részt vesz a zeneszerzésben és a szövegírásban. A stílus: eredetileg rockzenei elemeket tartalmaz a dallamosabb vonulatból, mely több féle stílusból is táplálkozik. Olykor könnyed, máskor karcos gitárokkal épülnek fel a harmóniák, melyeket változatos bőgődallamok és ízes dobjátékok támasztanak alá, s mindezt az életigenlő pozitív szövegek és énekdallamok teszik teljessé.A zenekar fontosabb állomásai: 2006-ban leforgatott első videoklip az "Angyalok városa" című dalhoz készült, ami még egy korábbi lemez dali között szerepelt.Majd ennek eredményeképpen több alkalommal is meghívást kaptak különböző médiákba, ami előmenetele volt a soron következő lemeznek. 2007 tavaszán a zenekar felvette az Ennyi a lényeg c. albumot amely a Tom-Tom stúdióban került rögzítésre. A közönség és a média is kedvezően fogadta a lemezt és ezután, többek között a REPUBLIC zenekar vendégei lehettek a határon innen és túl.Több ezer főt számláló közönség előtt debütálhattak több alkalommal. 2008 őszén az EMI lemezkiadó is felfigyelt a zenekarra, melynek segítségével komolyabb terjesztésre került az Ennyi a Lényeg EP és egy médiaturné vette kezdetét, amit több TV-s és rádiós szereplést kísért. Ez év őszén a címadó dalból klip is készült Galler András „Indián” rendezésében. A stílusát tekintve az Angyalok városához hasonlóan ez szintén egy "Image" klip.. 2009 március 25-én, hivatalosan is megjelent az "Ennyi a lényeg!" lemez. 2010. év elejétől a CLASS FM rádió rotációban játszotta az Ennyi a lényeg c. dalt, ami huzamosabb ideig a MAHASZ 40-ES rádiós játszási toplistán is előkelő helyet foglalt el.Majd mendzserváltásra került sor és megújult erővel kezdtek el dolgozni az új albumon.Időközben több fesztiválon és rendezvényen visszatérő vendégnek számítottak.Majd 2012. október 15-én megjelent a várva várt album amely a Most! címet kapta. Amely 12 dalt plusz egy bónusz track-et tartalmaz.Az első klipet a Vigyázz rám dalra forgatták amelyben a zenekar énekese töri magát ,hogy minél előbb eljusson az ominózus koncertre.Majd jött egy koncertklip a Happy End amit pár jól sikerült koncertből ollóztak össze a jellemzően extatikus hangulat bemutatása kedvéért. Jelenleg a zenekar rengeteg tervvel és meglepetéssel készül az új album népszerűsítését illetően... Folytatjuk

 

 
THE NIHIL 2009

budapesti képek! új videók!
******************************
dunaföldvári képek!

 

 
Kedvenc Republic zenész
Kíváncsi vagyok arra, ki a legeslegesleges... :)
Kedvenc Republic Zenész

Cipő
Csaba
Tomi
Attila
Zolika
Bandi
Gábor
Gulyás Feri
Brúnó
Éljen Béla ;)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Greg erősítői
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!